Húsz évet kell börtönben töltenie annak a tulajdonosnak, akinek a klubjában 2004 végén 194 ember halt meg egy tűzesetben. A zsúfolt szórakozóhelyen lezárták a vészkijáratokat, és a mérgező füst és az egyetlen bejárat felé tülekedő tömeg rengeteg embert megölt. Az ítéletet ujjongással fogadták a túlélők és a hozzátartozók. Az akkor koncertező együttest viszont felmentette a bíróság a vádak alól.

20 éves börtönbüntetést kapott annak az argentin klubnak a vezetője, amely 2004-ben égett le, 194 ember halálát okozva. Az ítéletet üdvrivalgással fogadta a bíróság épülete előtt összegyűlt tömeg.

Argentína történetének legsúlyabb tömegtragédiája 2004. december 30-án történt. Az 1500 fő befogadására alkalmas Cromagnon Republic nevű szórakozóhelyen négyezer ember zsúfolódott össze a Los Callejeros együttes koncertjére. Az egyik pirotechnikai eszköz miatt tűz ütött ki, és a bliccelők miatt lezárt vészkijáratok miatt a tömeg csapdába került. Az egyik túlélő szerint az egyetlen kijáratnál "emberhegy" torlódott fel.

A tragédiában 194-en haltak meg, 1400-an pedig megsérültek. A legtöbben füstmérgezést kaptak, miután a fal hangszigetelő borítása miatt veszélyes gázok szabadultak fel. A Buenos Aires-i tragédia miatt az argentin főváros polgármesterének távoznia kellett hivatalából.

A tömegkatasztrófa miatt indított per elsőrendű vádlottja a klub vezetője, Omar Chaban volt, ugyanakkor a vádlottak padjára ültettek egy rendőrt, három tűzbiztonsági illetékest, sőt a fellépő együttes tagjait és menedzserét is. Az ítélethirdetést a Buenos Aires-i bíróság épülete előtt a tragédia mintegy ezer túlélője, és az áldozatok hozzátartozói várták. Előbb a Los Callejeros felmentő ítéletét jelentették be, amit a tömeg hangos fújolással fogadott. Amikor azonban közölték velük, hogy Chaban 20 évet kapott, üdvrivalgásban törtek ki.

A rockbanda volt menedzsere 18 évet kapott, míg a három másik vádlottat is különböző hosszúságú elzárásra ítélték. Az áldozatok hozzátartozói ugyanakkor csalódottak az együttes tagjainak felmentése miatt, egyikük például egyenesen provokációnak nevezte azt, megjegyezve, hogy a Los Callejeros még a per alatt is folyatatta fellépéseit.