Elhalasztják Michael Jackson temetését

A júniusban elhunyt popsztár, Michael Jackson családja pénteken bejelentette: mégsem augusztus 31-én, hanem szeptember 3-án temetik el az énekest. Eközben egy amerikai hírtelevió meg nem erősített forrásokra hivatkova közölte: két héten belül emberöléssel vádolják meg a hatóságok Jackson orvosát.

Két héten belül vádat emelnek emberölés miatt Michael Jackson orvosa, Conrad Murray ellen - jelentette csütörtökön a Fox News amerikai hírtelevízió. Murray Jackson mellett volt, amikor június 25-én elhunyt az énekes. Jackson halála miatt nyomozó rendőrök korábban már házkutatást tartottak az orvos házában, iletve Las Vegas-i és houstoni klinikáin. A CNN rendőrséghez közeli forrásra hivatkozva korábban azt közölte: a nyomozók szerint ő írt fel és adott be Jacksonnak egy Propofol nevű erős szert, amit általában kórházban használnak műtéti altatáshoz.

A vádemelés lehetőségét hivatalosan még vizsgálják a hatóságok, de a Fox News rendészeti forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a következő utáni héten megtörténik. A Fox News szerint Jackson bőrgyógyászát, Arnold Kleint orvosi műhiba miatt szintén meg fogják vádolni. Jane Robinson, a Los Angeles-i ügyészség szóvivője ugyanakkor azt mondta: még nem döntöttek semmilyen vádról, ezt nem is tehetnék meg, amíg a rendőrség be nem fejezi a nyomozást. Murray azt állítja: ártatlan Jackson halálában. "Mindent megtettem, amit tehettem" - üzente a héten a Youtube videomegosztón közzétett felvételen.

Michael Jackson családja közben pénteken bejelentette, hogy szeptember harmadikán temetik el a júniusban elhunyt popsztárt egy kaliforniai temetőben, a korábban bejelentett augusztus 31-e helyett. Arra nem adtak magyarázatot, hogy miért halasztották el három nappal a végső búcsút.

Michael Jacksont a Los Angeles-i Glendale-ben található Forest Lawn temetőben helyezik végső nyugalomra. A szertartáson, amelyet helyi idő szerint este hét órakor kezdenek, csak a rokonok és a popsztár közeli barátai vehetnek majd részt. A temetés közép-európai idő szerint szeptember negyedikén, hajnali négy órakor lesz.

Michael Jackson június végén, 50 éves korában hunyt el, halálának pontos okát még vizsgálja a rendőrség. Halála után a Los Angeles-i Staples Centerben vettek tőle végső búcsút családja, barátai és rajongói, majd koporsóját ismeretlen helyre vitték. Sokáig találgatták, hol temetik majd végül el. Brit bulvárlapok múlt héten azt állították, hogy Jacksont már eltemették titokban a Forest Lawn temetőben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK