Félezer választási csalást vizsgálnak Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Összesen 567 olyan esetről kapott bejelentést az afganisztáni elnökválasztás tisztaságát vizsgáló bizottság, amelyek befolyásolhatják a tíz napja tartott afganisztáni szavazás eredményét. A szavazók megfélemlítéséről, befolyásolásáról vagy más csalásról szóló bejelentések száma meghaladja a kétezret.
Vágólapra másolva!

Több mint 550 olyan esetről kapott bejelentést az afganisztáni elnökválasztás tisztaságát vizsgáló bizottság, amelyek - ha megalapozottnak bizonyulnak - elég komolyak ahhoz, hogy befolyásolják a közép-ázsiai országban tíz napja tartott szavazás eredményét - közölte vasárnap a testület. A legtöbb panasz a szavazóhelyiségben elkövetett szabálytalanságokra, például a hamis voksok szavazóurnába helyezésére vonatkozik.

A független választási panaszbizottság szóvivője, Nellika Little szerint összesen több mint kétezer, a szavazók megfélemlítésének, befolyásolásának vagy más csalásnak a gyanúját felvető esetről kaptak eddig bejelentést a szavazás napjára, illetve a voksok összeszámlálására vonatkozóan.

Mint mondta, a panaszok 83 százalékát kezdték el vizsgálni, és ezek közül 567 ügyet kiemelten kezelnek, mivel azok befolyásolhatták az eredményeket. Ez a szám több mint a duplája annak, amiről két napja, pénteken számoltak be.

Az újraválasztásáért küzdő Hamid Karzai elnök fő vetélytársa, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter a The Daily Telegraph című brit lapban szombaton közölt nyilatkozatában ismét azt mondta, hogy megkérdőjelezi Afganisztán jövőjét, ha nem szavatolják az ázsiai országban rendezett elnökválasztás eredményének tisztaságát. Abdullah fogadkozott, hogy minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz az "állami csalások" leleplezése érdekében, és ha e törekvésében kudarcot vall, nem fogja elismerni a választás hivatalos végeredményét.

Szombaton közzétett adatok szerint a vártnál szorosabban alakul az elnökválasztás eredménye. Hamid Karzai elnök 46,3 százalékkal vezet fő vetélytársa, Abduallah Abdullah előtt. Utóbbi a szavazatok 31,4 százalékát szerezte meg a szavazóhelyiségek mintegy harmadából érkezett voksok összesítése alapján.