Obama: 900 milliárd dollár lesz az egészségügyi reform

2009.09.10. 8:32

Megtartotta beszédét a kongresszus mindkét háza előtt Barack Obama: elmondta, olyan egészségügyet akar, melyben senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók. A terv szerinte 900 milliárd dollárba kerül, a háborúkra többet költ ennél az Egyesült Államok. Vastapsot és "Hazudik!" bekiabálást is kapott.

"Nem én vagyok az első elnök, aki az egészségügy átalakításával foglalkozik, de én akarok lenni az utolsó" - mondta 47 perces, a kongresszus mindkét háza előtt elmondott beszédében Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a New York Times beszámolója szerint..

Az elnök szerint az egészségügy átalakítása a következő tíz évben 900 milliárd dollárba fog kerülni - ez azonban kevesebb, mint amennyit az iraki és az afganisztáni háborúra költ az ország.

Obama olyan egészségügyet képzel el, ahol senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók, és mindenkinek kötelező biztosítást kötnie, ahogy gépjármű-biztosításuk is van. Obama továbbra is támogatja, hogy bevezessenek egy állami biztosítót is a versenybe, de nem ragaszkodik minden áron ehhez - szerinte meg lehet fontolni alternatívákat is.

Az elnök támogatja a Szenátus pénzügyi bizottságának elnökének, Max Baucusnak a tervét is, aki a költségeket részben az extra szolgáltatásokat nyújtó biztosítók megadóztatásából fedezné.

Obama egyetért a tavalyi republikánus elnökjelölt, John McCain javaslatával is, aki külön alapot hozna létre azok számára, akik valamilyen korábbi betegségük miatt nem tudnak biztosítást kötni. Az elnök felolvasta a közelmúltan elhunyt Edward Kennedy szenátor májusi levelét, melyben arról írt, hogy az egészségügy minden kérdés felett áll.

Obama szerint nyolcvan százalékban egyetértés van a törvényről, de az őszinte vita helyett az ellenzők inkább félelmet akarnak kelteni. Az új rendszerben senkit sem kényszerítenének arra, hogy feladja jelenlegi biztosítását és orvosát - mondta Obama.

Az elnök többször is vastapsot kapott, Joe Wilson dél-karolinai republikánus képviselő ugyanakkor bekiabált neki, hogy "Hazudik!", amikor arról beszélt, hogy nem igaz a republikánusok vádja, mely szerint az illegális bevándorlók is kapának bizotsítást. Wilson később elnézést kért.

KAPCSOLÓDÓ CIKK