Terroristacsaládba adtak örökbe egy brit kisgyereket

Vágólapra másolva!
Repülőgép-robbantás kiterveléséért elítélt terrorista családjának adott örökbe egy gyereket egy észak-londoni gyermekvédelmi hivatal. Amikor kiderült, hogy terrorista van a családban, a kisfiút azonnal visszavették. Ugyanez a hivatal adta örökbe korábban a halálra kínzott brit kisfiút, Baby P-t is.
Vágólapra másolva!

Árva gyereket adott örökbe az észak-londoni Haringey település gyerekvédelmi hivatala annak a férfinek a családjához, akit utóbb utasszállító repülőgépek felrobbantására szőtt összeesküvésért ítélt el egy brit bíróság. A hivatalnak nem ez volt az első látványos ballépése, ők adták örökbe korábban azt a Baby P néven elhíresült kisfiút is, akit nevelői másfél évesen halálra kínoztak - írja a BBC.

Az örökbe adott gyerek Abdulla Ahmed Ali rokonaihoz került: Alit és két társát a héten találták bűnösnek abban a 2006-os terrorista összeesküvésben, amelyben összesen hét Amerikába tartó repülőgépet akartak felrobbantani brit állampolgárságú muzulmánok. A merényletet a hatóságok 2006-ban sikeresen megakadályozták, az utána következő maratoni terroristaper eredményéről korábbi cikkünkben, itt olvashat.

A Haringey városi tanács azzal védekezett, hogy az örökbe adott gyerek kiadása idején még nem merült fel a terrorizmus gyanúja az örökbefogadók rokonságában. A gyereket azonnal visszavették a nevelőszülőktől, amikor a rendőrség jelezte, hogy azok kapcsolatban álltak a merényletre készülő csoporttal. A gyerek korábban Ali rokonainál egy házban élt a később terrorizmusért elítélt férfival.

A Baby P-eset óta Haringey gyermekvédelmi hivatalát rengeteg támadás érte, azóta az ellenőrzések szerint a hivatalban csak visszafogott előrelépések történtek. A jelentések szerint még mindig nem rendelkeznek elég szakképzett alkalmazottal, hogy az alájuk tartozó fiatalokat meg tudják védeni.