Agyonvertek egy férfit egy müncheni vasútállomáson

Vágólapra másolva!
Két német fiatal agyonvert egy 50 éves férfit egy müncheni vasútállomáson szombaton. Az ütlegelést sok szemtanú látta, de senki sem avatkozott közbe. A rendőrök elfogták a támadókat.
Vágólapra másolva!

Egy helyi bíróság vasárnap gyorsított eljárás keretében megkezdte annak a két fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán sokak szeme láttára agyonvertek egy 50 éves férfit. Szemtanúk szerint a 18 és 17 éves gyanúsítottak gyerekektől akarták elvenni a pénzüket a vonaton, amikor az áldozat a gyerekek segítségére sietett.

A férfi a következő megállónál kiszállt, a gyerekeket fenyegető fiatalok pedig követték őt. A peronon egy kemény tárggyal, valószínűleg egy vasrúddal leütötték, majd rugdosni kezdték. Az utas ütlegelésének az állomáson több szemtanúja is volt, de senki nem avatkozott közbe, csak a rendőrséget értesítették.

A férfi újraélesztésével hiába próbálkoztak a mentők még az állomáson, majd az orvosok a kórházban. Nem sokkal később belehalt sérüléseibe. A támadók megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök hamarosan elfogták őket.

Az elmúlt időszakban jelentősen megszaporodtak a hasonló erőszakos cselekmények Németországban, vasúti szerelvényeken és autóbuszokon, továbbá az állomásokon többnyire fiatalok utasokat, illetve járművezetőket támadtak meg és súlyosan bántalmaztak.

2007 decemberében ugyancsak Münchenben szintén két fiatal egy nyugdíjast csaknem halálra vert amiatt, hogy a férfi a dohányzási tilalom betartására figyelmeztette őket. Az áldozat több hónapos kórházi ápolásra szorult, és máig nem gyógyult fel teljesen. A brutális cselekményt két, Németországban élő külföldi fiatal követte el, a bíróság egyiküket 12, a másikat 8 és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Az akkori támadás után egy időre felerősödtek az idegenellenes érzelmek az országban.

A rendőrség közlemény szerint a most szombati gyilkosságot két német fiatal követte el. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki. Sokan máris követelik, hogy erősítsék meg a rendőri védelmet a főbb tömegközlekedési eszközökön és az állomásokon.