Ősi templomot ostromolt meg 4000 thaiföldi

Vágólapra másolva!
Feszült tüntetések zajlottak le szombaton Thaiföldön. Az ország vátlozatlanul megosztott amentén, hogy ki szereti és ki utálja Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt. Ő maga nyugalomra intett, de nem hallgattak rá a tüntetők. A kambodzsai határnál megostromoltak egy ősi templomot.
Vágólapra másolva!

Több ezer katonát vontak össze Thaiföldön, miután a különböző politikai oldalak tüntetéseket tartottak az országban, és az egyik erőszakba torkollt - írja a BBC. A tüntetések oka a thaiföldi puccs harmadik évfordulója. Ez az államcsíny távolította el Thakszin Sinavatra kormányfőt a hatalomból.

A tüntetések a főváros, Bangkok mellett az ország más pontjaira is kiterjedtek. A kambodzsai határnál egy Thakszin-ellenes 4000 fős tömeg összecsapott a kivezényelt rendőrökkel. A rendőrök egy - a két ország határán lévő, vitatott hovatartozású - ősi templomba akartak bejutni. Sok tüntető megsérült, egy férfit pedig nyakon lőttek hivatalos források szerint.

Korábban a rendőrök helyi falusiak segítségével útblokádokat állítottak fel a 11. században épült Preah Vihear templom környékén, hogy megakadályozzák a tömeg rohamát.

Az utóbbi hónapokban több katona is meghalt a környéken a turisztikailag rendkívül értékes templomért, amit Kambodzsa és Thaiföld is magának követel. A templomot még 1962-ben egy nemzetközi bíróság az előbbinek ítélte, de a thai tüntetők szerint ki kellene űzni a templomot és a határt őrző kambodzsai katonákat.

Bangkok is feszült

A thai fővárosban, Bangkokban Thakszin vörösruhás hívei demonstráltak. Maga Thakszin jelenleg száműzetésben van, mivel otthon elítélték korrupció vádjával. Videóüzenetében nemzeti békekötést sürgetett: "Országunk elromlott és azt kockáztatja, hogy egy bukott állammá váljon" - mondta a volt kormányfő az AFP-nek.

Thakszin 2001-ben, majd 2005-ben nyerte meg a választásokat - a BBC szerint zömmel a vidéki szavazóknak köszönhetően. Elűzése után szövetségesei nyerték meg a választásokat 2007-ben. Ezután masszív tüntetések kezdődtek, ezek során Bangkok két nemzetközi repülőterének forgalmát is teljesen megbénították a Thakszin-ellenes sárgaruhás demonstrálók.

A Thakszin-párti vörös tábor többször is tüntetett, hogy adjanak kegyelmet vezetőjüknek. Áprilisban egyik tüntetések komoly zavargássá fajult. Szombat reggel is több ezren demonstráltak, de nyugodt maradt a tömeg. "Ez egy békés tüntetés lesz, és éjfélkor véget fog érni, ha a kormány nem lesz erőszakos" - mondta a vörösök vezetője, Dzsatuporn Promphan.