Terrorista szervezkedéssel gyanúsítanak három amerikai afgánt

Vágólapra másolva!
Állítólag házilag gyártott robbanószerkezetekkel akart merényleteket elkövetni az Egyesült Államokban több afgán származású férfi. Hármukat szombaton vették őrizetbe, a hatóságok félrevezetésével és hamis tanúzással gyanúsítják őket.
Vágólapra másolva!

Három embert vettek őrizetbe az Egyesült Államokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadást terveztek. Mind a hárman afgán származásúak. Kettejüket - egy apát és fiát - az USA Colorado államában, a harmadik férfit New Yorkban fogták el. Azzal gyanúsítják őket, hogy hamis vallomást tettek egy "nemzetközi és hazai terrorizmussal kapcsolatos ügyben".

Előzőleg a coloradói fiút, Najibullah Zazit három napon keresztül faggatták a hatóságok. A repülőtéri minibuszt vezető 24 éves Zazi denveri lakásán a hét elején házkutatást is tartottak. A Denver Post szerint a napokban számos híradás szólt arról, hogy Zazi elismerte, kapcsolatban állt az al-Kaidával. Ezt azonban a lapnak nem sikerült megerősíttetnie. Zazi szombaton telefonon tagadta az ezzel kapcsolatos híreszteléseket.

A Denver Post a nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az FBI számos gyanúsított ügyében nyomoz az USA-ban és Pakisztánban, akik a feltételezések szerint házilag barkácsolt robbanószerkezeteket akartak felrobbantani az Egyesült Államokban. Az ABC News szerint Zazi számítógépének adatai azt mutatták, hogy több baseball- és amerikaifoci-stadiont, illetve a New York-i divathét helyszíneit is tanulmányozta. David Kris nemzetbiztonsági helyettes főügyész annyit közölt, hogy nincs információjuk arról, hogy a mikor, hol vagy mit akartak megtámadni a gyanúsítottak.

David Kris szerint a letartóztatások egy még folyamatban lévő, gyors ütemű nyomozás során történtek. A New York Post szerint korábban Zazi hét ismerősét is őrizetbe vették, de őket egyelőre nem gyanúsították meg semmivel. A New York Daily News szerint az FBI azt vizsgálja, hogy hét afgán férfi miért akarta kibérelni szeptember 9-én az elérhető legnagyobb teherautót a U-Haul költöztető cégtől.

Az afganisztáni születésű Zazi előbb Pakisztánban élt, majd tizenévesen New Yorkba került. Felesége Pakisztánban él. Azt állítja pakisztáni utazásai alatt nála töltötte az idejét. Az FBI ugyanis azt is vizsgálja, mit csinált a férfi az északkelet-pakisztáni Pesavárban.

Najibullan Zazi és apja, Mohamed hétfőn állnak bíróság elé Denverben, és aznap kerül a bírák elé New Yorkban harmadik társuk, a 37 éves Ahmas Wais Afzali is. Ha bűnösnek találják őket nyolc év börtönt is kaphatnak.