Nukleáris leszerelést sürget az ENSZ BT új határozata

Vágólapra másolva!
Megvan az első kézzelfogható eredménye a New York-i ENSZ-csúcsnak. A nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsa új határozatot fogadott el, amellyel az atomfegyverek terjedését szeretnék akadályozni, és a leszerelést erősíteni. Barack Obama amerikai elnök mérföldkőnek nevezte az intézkedést.
Vágólapra másolva!

Új határozatot hozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az atomfegyverek leszereléséről csütörtökön. Barack Obama amerikai elnök - aki első amerikai elnökként a testület ülését vezette - mérföldkőnek nevezte az 1887-es számú határozatot az atomfegyverek teljes megsemmisítése felé vezető úton. Obama szerint ugyanakkor a határozat sikere a következő egy évben dől el.

A határozatban a BT felszólítja az atomfegyverekkel rendelkező államokat, hogy ratifikálják a nukleáris tesztekre vonatkozó tilalmat - amelyet még az USA sem tett meg -, dolgozzanak ki egy új egyezményt a hasadóanyagok gyártásának leállításáról, illetve csatlakozzanak az USA és Oroszország által elkezdett leszerelési folyamathoz.

A dokumentum ezen kívül több az Atomsorompó-szerződést megerősítő intézkedést is tartalmaz. Ezek között szerepel a szerződésből való kihátrálás megnehezítése. Ezzel azt akarják elérni, hogy egyes államok ne tehessék meg, hogy belépnek a szerződésbe, majd ennek keretében nukleáris technológiát importálnak, polgári létesítményeket hoznak létre legálisan, majd kilépnek és a polgári célú erőművet katonaivá fejlesztik - mindezt anélkül, hogy megszegnék a nemzetközi egyezményeket.

A BT ezen kívül felszólítja a nukleáris technológiát exportáló országokat, hogy csakis feltételekhez kötve adják át ezt vevőiknek, például ENSZ-ellenőrök vizsgálódásainak engedélyezése, illetve a technológia visszaszolgáltatása, ha kivonulnának az Atomsorompó szerződésből - írja a brit Guardian.

A dokumentum nem említi szó szerint az atomprogramja miatt évek óta támadott Iránt vagy Észak-Koreát, ellenben több olyan korábbi határozatot is megerősít, amelyeket ellenük hoztak.