Nőtt a magyarellenesség Romániában

Vágólapra másolva!
Egy friss közvélemény-kutatás szerint minden tizedik román ember kényelmetlenül érzi magát magyarok közvetlen közelében, és a megkérdezettek több mint egyötöde nem barátkozna magyarokkal. A magyarellenesség erősebb lett a románok körében, mint egy éve volt.
Vágólapra másolva!

A román társadalomban az utóbbi egy évben nőtt a magyar közösség iránti ellenszenv - derült ki egy közvélemény-kutatásból, melyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rendelt meg, és az Új Magyar Szó című bukaresti napilap ismertetett pénteken.

A felmérést augusztusban készítették 1201 ember megkérdezésével. Arra a kérdésre, hogy mely kisebbségek közvetlen környezetében érzik nagyon kényelmetlenül magukat, a felmérés alanyainak 40,8 százaléka a melegeket, 29,2 a romákat, 24,8 a HIV-fertőzötteket, 10,8 százalék pedig a magyar nemzetiségűeket jelölte meg. A megkérdezetteknek csak 79,4 százaléka fogadná barátjául a magyarokat, 68,4 százalékuk a testi fogyatékosokat, 38 százalékuk a szellemi károsultakat, és csupán 23,1 százalékuk a homoszexuálisokat.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke azt mondta: a korábbi felmérések is azt mutatták, hogy a román többség intoleráns a kisebbségekkel szemben. Asztalos szerint a magyarellenesség erősödésének oka az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellenzékbe vonult, sok helyen a magyar vezetőket eltávolították a közintézmények éléről, és ez csökkentette mind a magyar, mind a román közösség biztonságérzetét.