Merkel: "Valami nagyszerűt értünk el"

Vágólapra másolva!
A legfontosabbat, a kormányváltást sikerült elérniük, így a CDU/CSU új koalíciót alakíthat az FDP-vel - mondta Angela Merkel német kancellár nem sokkal azután, hogy az exit poll eredmények alapján kereszténydemokrata pártjának győzelmét jelentették a német választásokon. Frank-Walter Steinmeier, a szociáldemokrata SPD kancellárjelöltje azt mondta, ellenzékben rajta tartják szemüket a koalíción.
Vágólapra másolva!

Hangos "Angie, Angie" skandálással kísérve kezdett bele beszédébe röviddel este 7 óra után Angela Merkel német kancellár a CDU pártközpontjában, a Konrad Adenauer házban. "Valami nagyszerűt értünk el, stabil többségünk lett Németországban" - mondta, amikor nagyjából egy perc után szóhoz jutott. A legfontosabb célt, a kormányváltást sikerült elérniük, így a CDU/CSU koalícióra léphet az FDP-vel - jelentette ki.

Merkel széles mosollyal az arcán fordult az ünneplőkhöz: "a közép nagy néppártja akarunk lenni" - mondta, ő pedig "valamennyi német kancellárja". Ezt követően mindenkinek jó bulizást kívánt vasárnap estére, hozzátéve, hogy pártja számára már hétfőn megkezdődik a munka. Merkel egy tévényilatkozatában azt mondta, csupán másodlagos, hogy a CDU/CSU a várakozásoktól elmaradva szerepelt, miután a második világháború óta második legrosszabb eredményét érte el.

Merkelénél is szélesebb vigyor ült a szabad demokrata FDP-elnök, Guido Westerwelle arcán, aki eufórikus hangulatban mondott köszönetet mindenkinek, hangsúlyozva, hogy pártja történelmének legjobb eredményét érte el. Beszédében elmondta, az FDP készen áll arra, hogy Németországot a CDU-val alkotott koalícióban kormányozza. Megismételte a liberálisok legfontosabb választási ígéreteit: az adócsökkentést, egyenlő esélyeket az oktatás terén, és az emberi jogok tiszteletben tartását.

A választás vesztese, a mostanáig a CDU-val nagykoalícióban kormányzó SPD. A szociáldemokrata párt a 2005-ös eredményeihez képest több mint 11 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, és ezzel ellenzékbe kényszerül. A párt kancellárjelöltje, Frank-Walter Steinmeier mindenkinek megköszönte a támogatást. Mint mondta, mindenkit biztosíthat arról, hogy ellenzékben rajta tartják szemüket a koalíción. "Azért kell küzdenünk, hogy ne térjenek vissza a kilencvenes évek" - mondta a Willy Brandt házban.

Franz Müntefering SPD-elnök az ARD riporterének a párt vereségéről azt mondta, hogy "elemezni fogják, mi vezetett ide". Arra a kérdésre, hogy az SPD bukásának oka lehet-e a visszafogott kampány, azt mondta, hogy "nagykoalícióban az ember nem kampányol annyira a másik ellen". Mint mondta, a mostani választáson egy kicsit a CDU is veszített, hiszen az eddigi eredmények szerint 1,5 százalékkal kevesebb szavazatot kapott.

Forrás: AFP
Történelmének legjobb eredményét érte el az FDP (A képre klikkelve további fotók láthatók)

A mandátumbecslés alapján a CDU/CSU 228, a szabad demokraták pedig 92 képviselői helyet szerzett. A szociáldemokrata SPD 149 mandátumot kaphat. A négy évvel ezelőtti eredményhez képest erősödött viszont a populista Baloldal és a Zöldek. Előbbi az előrejelzés szerint 12,5 százalékot szerzett, és 82 képviselői székre számíthat, míg utóbbi 10 százaléka 65 mandátumra lehet elég.

A választáson az első összesítések szerint a szavazásra jogosultak 72 százaléka vett részt, ami több mint öt százalékkal kevesebb, mint a legutóbbi, 2005-ös választáson. Akkor 77,7 százalék szavazott, de már ez is a háború utáni német történelem legalacsonabb részvételi aránya volt.