Szavanként szedik ízekre a héten Bangkokban a világ összes országának megbízottjai azt a szöveget, amellyel megmentenék a földet a katasztrofális következményekkel járó klímaváltozástól. Mindenki vigyáz, nehogy túl sokat vállaljon, de azért tettrekésznek mutatkozzon. Miközben a jövőt meghatározó számokról és megfogalmazásokról döntenek, Barack Obama négyszemközt már többeknek megsúgta, nem igazán bízik az áttörésben. 66 nap van még a decemberi koppenhágai klímacsúcsig, és mindenki egyre idegesebb.

"Ha minden úgy megy, ahogy rendesen, akkor egyszerűen nem fogjuk túlélni. Meg fogunk halni, országunk nem létezik majd többé" - jelentette ki a múlt heti ENSZ közgyűlésen Mohamed Nasid maldív elnök. A Maldív-szigetek a világ klímaváltozás által talán leginkább veszélyeztetett országa, az Indiai-óceánon található szigetcsoportot gyakorlatilag éveken belül elöntheti a tenger. (A szigetre leselkedő veszélyekről részletesen itt olvashat.)

Az ENSZ gyűlésén mindenki drámai hangot ütött meg. Nicolas Sarkozy francia államfő szerint "mi a legutolsó generáció vagyunk, amelyik cselekedhet". Nem volt jókedvű Bajnai Gordon magyar miniszterelnök nyilatkozata sem, aki azt mondta: a közgyűlésen tett bejelentések "közelebb visznek ahhoz, hogy a koppenhágai csúcson megállapodjunk abban, hogyan mentsük meg a bolygót a kezelhetetlen felmelegedéstől". De Barack Obama is beállt a felelősségteljes cselekvést követelő állami vezetők közé: "Azt kockáztatjuk, hogy kiszolgáltatjuk a jövő generációit egy visszafordíthatatlan katasztrófának."

Az ENSZ tanácskozásán úgy tűnt, mindenki átérzi, mennyire súlyos fenyegetést jelent a klímaváltozás, és ezért minden ország gőzerővel készül a decemberi koppenhágai klímakonferenciára (a tanácskozásról keretes írásunkban olvashat), ahol a világ országainak vezetői remélhetőleg megállapodnak majd egy mindenkire érvényes nemzetközi klímaegyezményről, amely mérsékelheti a klímaváltozás káros hatásait. A szavakból valóban ez derült ki, de a helyzet nem ennyire jó, tettekben senki nem olyan elszánt, mint a szónoklatokban.

Hétfő óta 2500 ember ülésezik Bangkokban. Ők a világ 190 országának képviselői, az ENSZ küldöttei, illetve a klímaváltozás kutatói. Október 9-éig kell kidolgozniuk azt a javaslatot, amelyből Koppenhágában ki kellene szabni egy olyan egyezményt, amely mindenkinek jó lesz. A bangkoki tanácskozás alapja egy 200 oldalas dokumentum, amely a legfontosabb irányokat jelöli ki. Ezt kell a tanácskozás végére (október 9-éig) lerövidíteni. És szinte minden fontos ponton átírni.

A szövegtervezet (amelyett itt több nyelven is elolvashat) egyelőre tele van zárójelekkel, azaz olyan megfogalmazásokkal, amelyek nem véglegesek vagy amelyekről nincs megállapodás.

Mennyi CO2-t bírunk el?

A szöveg rögzíti például, hogy mekkora lehet a szén-dioxid mennyisége a légkörben (egymillió molekulából mennyi lehet CO2). Ez az érték az ipari forradalom előtt 275 volt, most 390, és évente 2-vel nő, de a klímakutatók többsége szerint a 350-es az a legmagasabb érték, ami még biztonságos. A szövegben egymás mellett szerepel, hogy a légköri CO2 mértékét "jóval 350 alá", "400-ra", "450-re vagy alacsonyabbra", "nem több mint 450-re", "450-re", "legalább 450-re" kellene csökkenteni.

Mekkora áldozatot vállalunk?

Zavaros a szövegnek az a része is, amely a fejlett országok vállalásairól szól. Itt olyan szövegváltozatok versengenek egymással, hogy a fejlett országok "csoportjának" vagy maguknak az egyes országoknak kell-e vállalást tenniük. Hogy hazai kibocsátásukat kell visszafogni vagy jó az is, ha külföldön mérséklik a szennyezésüket (itt feltehetően arról van szó, hogy sok fejlett ország fejlődő országokban végrehajtott energiahatékony beruházásokkal mérsékli teljes károsanyag-kibocsátását, de úgy, hogy közben saját területén esetleg növeli a szennyezést). Nem egyértelmű a szövegből az sem, hogy a fejletteknek "kell" vagy csak "kellene" csökkenteni (esetleg "mélyen viszavágni") az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Meddig kell teljesítenünk vállalásunkat?

A csökkentés mértéke is nagy szórást mutat: "legalább 25-40 százalékkal", "25-40 százalékkal", több mint 25-40 százalékkal", "30 százalékkal", "legalább 40 százalékkal" - ezek a változatok mind szerepelnek a szövegben. De nem eldöntött az sem, hogy mikorra kell mérsékelni a károsanyag-kibocsátást, 2017-ig vagy 2020-ig.

Ki vállal többet?

Nemcsak a fejlett országok kerülik egyelőre, hogy nyíltan kötelezettséget vállaljanak a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fejlődő országok (amelyek közül Kína és India jelentős szennyező) kötelezettségeiről szóló szöveg sem egyértelműbb. "A fenntartható fejlődés a fejlődő országok elsődleges szempontja" - mondja ki a szöveg - a Guardian kommentárja szerint már ez is arra utal, hogy különbség lesz a fejlett és a fejlődő országok által vállalt kötelezettségek között -, de előtte kapcsos zárójelben szerepel az a megjegyzés, hogy "Elismervén azt". Tehát egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindenki szerint joguk van a fenntartható fejlődéshez a fejlődő országoknak. A szövegből az sem világos, hogy a fejlődőknek mikorra kell lépniük: a fejlettekhez hasonlóan 2020-ig vagy csak 2050-ig.

Szinte minden problémásabb bekezdésben tetten érhető, hogy senki nem tudja igazán, meddig mehet el és meddig muszáj elmennie. Hiába mondja ki például a szöveg, hogy erre az egész erőfeszítésre azért van szükség, hogy 2020-ra vissza lehessen fogni az üvegházhatású gázok kibocsátását, ha a szövegtervezet következő sora az: a "gazdasági és ipari megvalósíthatóságot figyelembe véve".

Obama mintha a félsikerre készülne

Nem véletlen, hogy a klímaegyezmény minden szavát kicentizik, hiszen sok múlik rajta. A szövegtervezet beszél a fejlett országok történelmi felelősségéről (ők sokkal régebb óta szennyezik a légkört, mint az alacsonyabb fejlettségi szinten állók), és megemlíti azt is - igaz, megint csak kapcsos zárójelben -, hogy eddig minden ígéretük ellenére nem sokat tettek a klímaváltozás ellen. Hogy ez a rész benne maradhat-e a szövegben, az erősen kétséges, hiszen befolyásolhatná azt a paragrafust, ami arról szól, hogy mennyi pénzzel segítik a fejlett országok a fejlődők klímaváltozás elleni küzdelemben hozott áldozatait. Az biztosnak tűnik a szövegből, hogy dollármilliárdokat fizetnek majd, de az összeg helye egyelőre üresen áll.

Az egyezmény szövegét véglegesítő hatalmas birkózás mindenhol visszaköszön. Obama megválasztása után pár héttel új fejezetet ígért a klímaharcban (amelynek egyik fő hátráltatója eddig épp az Egyesült Államok volt azzal, hogy sosem ratifikálta az előző klímamegállapodást, a kiotói jegyzőkönyvet). Az ENSZ közgyűlésén is kijelentette, hogy "az elmúlt évszázadokban a klímát leginkább pusztító fejlett országoknak felelőssége van abban, hogy vezessék" a klímaváltozás elleni harcot. A New Yorker című amerikai lap szerint a gondolatmenet egyetlen szépséghibája az volt, hogy Obama nem túl nagy meggyőződéssel hozzátette: "És továbbra is így teszünk majd."

A Guardian szerint ráadásul a múlt heti G20-csúcson folytatott magánbeszélgetéseken Obama által tett kijelentésekből az derült ki, az Egyesült Államok nem bízik a sikerben. Stephen Harper kanadai miniszterelnök szerint neki azt mondta az amerikai elnök, hogy "nem szabad úgy tekintenünk Koppenhágára, mintha ez lenne a most vagy soha pont. Ez egy lépés lesz, egy már megkezdett lépés a nagyon fontos folyamatban." A dél-koreai Lee Myung szintén Obamát idézve azt mondta, hogy "a koppenhágai klímagyűlés nem egy végállomás, hanem egy új kezdet kiindulópontja, ez a megközelítés sokkal reálisabb".

Sokan a megegyezést féltik attól is, hogy Obamának sikerült átvernie a G20 tagjain azt a javaslatot, miszerint fokozatosan leépítik a klímaváltozásban fontos szerepet játszó fosszilis energiahordozók felhasználásának támogatására világszerte évente kifizetett 300 milliárd dollárt. A javaslat ugyan felpuhult - az eredeti elképzelés szerint 5 év alatt teljesen megszüntették volna ezt a támogatási formát, végül azonban csak középtávú cselekvési tervet fogadtak el -, de így is komoly siker Obama számára - mondta Alden Meyer klímakutató, aki szerint az egyetlen probléma, hogy ez "nem fogja segíteni a koppenhágai megegyezést". Meyer ezzel arra utalt, hogy így a régi ipar képviselői hátradőlnek majd, és egyéb szigorítások esetén majd ezzel a korlátozással fognak takarózni.

John Schellnhuber, a német kormány tanácsadója egyszerűen klíma-analfabétának nevezte az Egyesült Államokat, és azt állította, tétlensége veszélyezteti a megállapodást. "Ha az USA nem mozdul, semmi nem fog történni" - mondta. Szerinte a cselekvés "politikai kilátásai nagyon soványak", mert bár "Obama érdekelt a problémában, személy szerint akar tenni valamit. A probléma: hogyan fogja tudni átvenni az irányítást az egész rendszer fölött." Egy klímaváltozásról szóló megállapodást közel kétharmados többséggel hagyhatna jóvá az amerikai törvényhozás. Schellnhuber szerint gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ezt Obama megkapja most, amikor elnöki pályafutásának legvéresebb politikai vitáit folytatja az amerikai egészségügyi rendszer átalakításáról. Schellnhuber szerint "nem tűnik éppenséggel lehetségesnek, hogy úrrá legyünk az amerikai tétlenségen."

A koppenhágai konferenciáig még 66 nap van hátra. Az [origo]-n folyamatosan olvashat majd elemzéseket, interjúkat, riportokat a klímaegyezmény születéséről. Ezen az oldalunkon folyamatosan követheti a friss híreket.