Így akarta jobbá tenni a világot Obama

2009.10.09. 12:15

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kapta a 2009-es Nobel-békedíjat. Az [origo] összegyűjtötte Obama  legfontosabb beszédeit, amelyekkel rászolgálhatott a rangos elismerésre.

Összefogást sürgetett Obama az ENSZ-ben

Barack Obama amerikai elnök szerint nem várható Amerikától, hogy a világ bajait egyedül oldja meg. A nemzetek összefogására van szükség - mondta az ENSZ 64. közgyűlésén New Yorkban szeptember 23-án.

Mindent feltesz egy lapra Obama

Kérlelhetetlen ellenfeleit és belső ellenzékét is meg kell győznie Barack Obamának, ha el akarja fogadtatni egészségügyi reformját. Nagy beszédet készül mondani, ami az ő műfaja, de ezúttal kompromisszumot is kell ajánlania. Muszáj eredményt felmutatnia, mert a közvélemény kezd ellene fordulni, jövőre komoly demokrata bukás várható az időközi választásokon.

Megállapodott a további leszerelésről Obama és Medvegyev

A további nukleáris leszerelésről, és az USA afganisztáni utánpótlásának átengedéséről egyezett meg Moszkvában Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A két állam helyreállította a tavalyi grúziai konfliktus idején felfüggesztett katonai együttműködést is.

Elfogadta a washingtoni kongresszus a klímavédelmi törvényt

Elképesztően szoros szavazást követően rábólintott az amerikai törvényhozás alsóháza az új klímavédelmi törvényre. Ez Barack Obama amerikai elnök sikerének is betudható, hiszen ő szorgalmazta a legjobban, hogy csökkentse az Egyesült Államok a káros gázok kibocsátását. A törvény életbe lépéséhez viszont még a szenárusnak is igennel kell szavaznia a tervezetre.

Obama Roosevelt nyomában

Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelentette: a legátfogóbb pénzügyi szabályozási reformot kezdeményezi az Egyesült Államokban a "nagy depresszió" óta. Az 1932-1945 között négyszer is megválasztott Franklin Delano Roosevelt elnöksége óta ez lehet a legnagyobb változás az amerikai pénzügyi rendszerben.

Hízelegve oktatta Obama az iszlám világot

Baráti hangon szólt Barack Obama amerikai elnök az iszlám világhoz intézett, Kairóban elmondott, nagy várakozásokkal megelőzőtt csütörtöki beszédében. Szerinte túl kell lépni az Egyesült Államok és a muszlimok között kialakult bizalmatlanságon és együtt kell küzdeni a szélsőségesek és az atomfegyverkezés megállításáért. A legnagyobb tapsot a helyi közönségtől akkor kapta, amikor a palesztinokat védte és Izraelt bírálta.

Obama: Mianmar engedje szabadon az ellenzéki vezetőt

Kemény hangon bírálta Barack Obama amerikai elnök a mianmari katonai juntát. Követelte tőlük, hogy engedjék szabadon Aung Szan Szú Kjit, a volt Burma ellenzékének vezető személyiségét. A Nobel-békedíjas nő egy amerikai férfi ideiglenes befogadásáért háziőrizetben több év börtönt is kaphat.

Obama ragaszkodik Guantánamo bezárásához

Barack Obama megerősítette, hogy a kongresszus visszautasítása ellenére is be akarja zárni 2010-ig a guantánamói fogolytábort. "A fogolytábor éppen, hogy veszélyezteti Amerika biztonságát, mert a kínzásokról szóló történetek segítik az al-Kaidát a toborzásban" - mondta Obama. Néhány fogoly amerikai top-börtönökbe kerülhet.

Szembeszállna a holokauszttagadókkal Barack Obama

A hallgatás és a közöny veszélyére figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök a holokauszt emléknapján mondott beszédében. Obama azt mondta, szembe kell szállni a népírtókkal és a holokauszttagadókkal, és nem szabad hagyni, hogy a dárfúri népirtáshoz hasonló szörnyűségek történjenek. Az emléknapot többen arra használták fel, hogy az Irán által jelentett veszélyre figyelmeztessék az elnököt.

ForrA!s: AFP
Barack Obama elnöksége egyik legfontosabb beszédét mondja Kairóban - A muzulmán világot próbálta újra közelebb hozni az USA-hoz

Obama leszerelné az összes atomfegyvert

A nukleáris fegyverek leszerelését hirdette meg Barack Obama Prágában mondott vasárnapi beszédében, de az ambíciózus kijelentéshez hozzátette, tisztában van vele, hogy ennek megvalósulását talán ő maga sem fogja megérni. A nukleáris programja miatt sokat bírált Iránnal szemben békülékeny hangot ütött meg.

Új kezdetről üzent Iránnak Obama

A perzsa újév alkalmában videóüzenetet juttattott el Barack Obama amerikai elnök az iráni vezetőkhöz, amelyben a régi konfliktuson való felülemelkedésről beszélt. Obama azt mondta: konstruktív kapcsolatok kiépítését fenyegetéssel nem lehet előbbre vinni. Az iráni elnök sajtótanácsadója válaszult azt nyilatkozta: az Egyesült Államoknak először fel kell ismernie múltbeli hibáit, mielőtt félre lehetne tenni a két ország nézeteltéréseit.

Obama szerint tárgyalni kellene a tálibokkal

Párbeszédet kezdene a tálibokkal Afganisztánban Barack Obama. Az amerikai elnök a The New York Timesnak adott interjúban kijelentette: az irakihoz hasonló megbékélésre van szükség a közép-ázsiai országban is.

Obama bejelentette az iraki csapatkivonást

Barack Obama amerikai elnök pénteken bejelentette: az Egyesült Államok 2010 augusztus végéig kivonja harcoló alakulatait Irakból. Obama korábban azt ígérte, 16 hónap alatt lezajlik a csapatkivonás, a mostani bejelentés szerint a folyamat három hónappal tovább fog tartani.

Visszatért az optimista Obama

Az utóbbi hetekben a gazdasági válság súlyosságát emlegető Barack Obama amerikai elnök a Kongresszus tagjai előtt elmondott keddi beszédében optimista hangot ütött meg, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok talpra fog állni és erősebb lesz, mint korábban. A rivális republikánusok ismét keményen bírálták, mert szerintük a gazdaságélénkítésre tervezett kiadások pazarlóak.

Obama: Változnunk kell a világgal együtt

Nem tudta elsőre megismételni és fülig ért közben a szája, de letette elnöki esküjét Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke. Obama szerint eljött az új felelősség ideje, amikor együtt kell változnunk a világgal.

Olvassa el Obama beiktatási beszédét magyarul!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK