Öt atombombányi plutónium került elő egy francia laborból

Vágólapra másolva!
A korábban bejelentetthez képest ötször több plutóniumot tároltak egy dél-franciaországi kutatóközpont laboratóriumában - derült ki a felszámolást megelőző leltározás alatt. A Greenpeace szerint ez a plutóniummennyiség öt atombomba előállítására elegendő. A létesítményért felelős bizottság szerint az anyag semmilyen veszélyt sem jelentett. A plutóniumot már nyáron megtalálták, de a bizottság októberig várt az eset bejelentésével. A késlekedés esetleges következményeiről az ügyészség dönt.
Vágólapra másolva!

A nyilvántartott nyolc kilogrammnál közel ötször nagyobb mennyiségű plutóniumot találtak a dél-franciaországi Cadarache nukleáris kutatóközpontjának egyik felszámolás alatt álló laboratóriumában. Jean-Louis Borloo francia környezetvédelmi csúcsminiszter "teljes átláthatóságot" sürgetett csütörtökön az ügyben, miután a júniusban felfedezett helyzetről csak október 6-án értesítette a kutatóközpont a francia nukleáris biztonsági hatóságot (ASN). Az ASN szerdán este adott ki közleményt, amelyben a hétfokú veszélyességi skálán kettes szintűnek minősítette az incidenst.

A közlemény szerint a Cadarache-ban működő 19 nukleáris létesítményért felelős atomenergia bizottság (CEA) arról tájékoztatta az ASN-t, hogy korábban alábecsülték a plutónium technológiai laboratóriumban tárolt mennyiséget, de az semmilyen veszélyt nem jelentett. Henri Maubert, a CEA szóvivője szerint azért nem volt veszély, mert a plutóniumot a biztonsági előírások szerint por formájában 450 dobozba szétosztva tárolták, amely egyenként nem érte el a kritikus tömeget.

A plutónium technológiai laboratóriumát 1964-ben hozták létre, és március óta folyik a kutatórészleg felszámolása. A teljes leltár a hónap végére készül el. A szóvivő szerint a CEA nem akarta eltitkolni a helyzetet, hanem jóhiszeműen "teljes képet" akart kialakítani, mielőtt értesítette az illetékes hatóságot.

A Greenpeace szerint ugyanakkor hosszú idő óta az egyik legsúlyosabb és legkritikusabb nukleáris intézményt érintő helyzetről van szó, a felfedezett plutónium mennyiség ugyanis öt atombomba előállítására elegendő. A plutónium erősen radioaktív és mérgező anyag, egyetlen milligramm is rákos megbetegedést okozhat, ezért a nemzetközi előírások alapján minden államnak grammonként kell nyilvántartania, hogy mekkora mennyiségű plutóniummal rendelkezik - hívták fel a figyelmet francia környezetvédők.

Az ASN szerint elsősorban az ad okot aggodalomra, hogy a CEA hónapokig késlekedett a talált mennyiség bejelentésével. Az ASN ezért az ügyészséghez fordult, amely a közeljövőben dönt arról, hogy indít-e igazságügyi eljárást az ügyben.