Sokasodnak a kérdőjelek a légballonos eltűnés körül

Vágólapra másolva!
Egy tévéműsorban elszólta magát az az amerikai kisfiú, akiről azt hitték, hogy magával ragadta egy légballon az Egyesült Államokban, és ezzel a teljes világsajtó figyelmét magára és családjára irányította. A végül a házuk padlásán megtalált gyerek azt mondta, hogy a "show kedvéért" bújt el, a családról pedig kiderült, hogy már korábban is keresték a nyilvánosságot. Az apa ugyanakkor állítja, hogy nem átverés történt.
Vágólapra másolva!

Egy csapásra híresség lett az Egyesült Államokban abból a családból, amelynek udvaráról elszabadult egy saját készítésű légballon, és a szülők bejelentése alapján mindenki azt hitte, hogy magával ragadta hatéves kisfiukat. A ballon, mintegy 70 kilométert tett meg a levegőben, de a gyerekről később kiderült, hogy végig otthon volt, a házuk padlásán (az előzményekért kattintson ide).

Az esettel nemcsak az amerikai, hanem a nemzetközi média is kiemelten foglalkozott, az eset után pedig az apa, Richard Heene az eltűntnek hitt fiúval, Falconnal együtt nyilatkozott a CNN-nek. A gyerek elmondta, hogy ő ugyan hallotta, hogy szülei keresik, de amikor az apja megkérdezte tőle a műsorban, hogy miért nem válaszolt, azt mondta "ti mondtátok, hogy ezt a show kedvéért csináljuk".

A műsorvezető több kérdést is feltett ezzel kapcsolatban az apának, aki a CNN honlapján olvasható beszámoló szerint kényelmetlenül érezte magát emiatt, és végül csak annyit mondott, hogy megdöbbentőnek tartja ezeket a kérdéseket. Hozzátette, hogy fia valószínűleg a nagy médiafelhajtásra utalhatott.

A BBC rádió World Today című műsorában egy denveri tévécsatorna munkatársa elmondta, hogy az apa először őket hívta fel a történtek miatt, és csak ez után értesítették a rendőrséget. A tévés szerint ugyanakkor ez érthető, mert a szülők tudták, hogy a csatornának van helikoptere, és szerették volna látni a ballont. A tévés elmondta azt is, hogy amikor visszahívták a családot, az anya vette fel a telefont, aki annyira sírt, hogy nem is lehetett érteni, amit mond.

A Heeney családról azóta lehet tudni, hogy keresték a nyilvánosságot, szerepeltek például az ABC csatorna egyik valóságshowjában, amelyben családok egy időre feleséget, illetve anyát cserélnek.

A Fox News pedig arról számolt be, hogy az apának több filmje is megtalálható videomegosztó oldalakon, amelyekben azt a kérdést teszi fel különböző jelenségek - például az állítólagos Loch Ness-i szörny - kapcsán, hogy azok "igaziak vagy hamisak". Amikor azonban Heene-t megkérdezte egy riporter, hogy vajon a ballonos eset csak egy átverés volt-e, akkor határozottan állította, hogy nem erről van szó.