Más H1N1-oltást kapnak a német politikusok, mint a lakosság

2009.10.19. 11:13

Kétféle oltóanyagot rendelt a német állam a H1N1 influenza ellen, és más típusú vakcinát adnak az államigazgatásban dolgozóknak, mint a lakosságnak. A két oltóanyag közötti különbség nagy felháborodást váltott ki, ezért az emberek megnyugtatására Angela Merkel kancellár is a kockázatosabbnak mondott oltást választja.

Más fajta oltóanyagot kapnak a H1N1 influenza ellen a német politikusok és katonák, mint a német lakosság többsége. Az átlagemberek számára elérhető vakcinának a szakértők szerint több kockázatos mellékhatása lehet. A különbség miatt botrány tört ki Németországban.

A biztonságosabbnak mondott, Celvapan nevű oltóanyaggal a kormány minisztereit, a parlamenti képviselőket, a szövetségi hatóságok alkalmazottait, valamint a Bundeswehr (a német hadsereg) katonáit oltják majd be. Ebből a belügyminisztérium 200 ezer dózist rendelt, míg a másik, Pandemrix nevű vakcinából az egészségügyi minisztérium vett 50 millió adagot.

A belügynek rendelt oltóanyag nem tartalmazza azt az adalékanyagot, amely szakértők szerint elsősorban felelős a kockázatos mellékhatásokért, és a lakosság számára biztosított vakcinában benne van. A német sajtó emiatt "első-, illetve másodosztályú" oltóanyagról beszélt, a belügy azonban tagadta, hogy ilyen jellegű megkülönböztetés lenne.

A belügyminisztérium szóvivője visszautasította a vádat, hogy a kormányzat, illetve a szövetségi hatóságok képviselőit különleges bánásmódban részesítenék. "Nem létezik  első, illetve másodosztályú szérum" - hangoztatták, de azt elismerték, hogy a Baxter cég által gyártott Celvapanból valóban 200 ezer adagot rendeltek.

A minisztérium szerint azért rendeltek kétféle oltást, mert a Baxter cégnek leadott rendelés még néhány hónappal korábban történt, akkor viszont még nem volt ismert, hogy a mellékhatások tekintetében a két szérum - a Celvapan és a Pandemrix - között jelentős különbségek vannak. A Baxter céggel kötött szerződést be kell tartani -  hangoztatta a minisztériumi szóvivő.

A nyilatkozatra felháborodottan reagáltak a különböző orvosi szervezetek és egészségügyi szakértők: azt nemcsak kínosnak és ügyetlennek, hanem egyszerűen hazugnak minősítették. A bonni egyetem közegészségügyi és higiéniai intézetének igazgatója, Martin Exner professzor nyilatkozatában "visszataszító jelzésről" beszélt, és rámutatott: épp a politikusoknak kellene példát mutatniuk, és saját magukat is azzal az oltóanyaggal kellene beoltatniuk, amelyet a lakosságnak ajánlottak.

A Deutschlandfunk rádióállomás a botrány kirobbanása után közölte: a felháborodás miatt Angela Merkel német kancellár úgy döntött, hogy háziorvosával a lakosságnak szánt Pandemrix vakcinával oltatja be magát. A Pandemrix-oltóanyag kiszállítása a tartományok számára hétfőn kezdődött meg.

A lakosság tömeges oltása az eredeti tervek szerint október 26-án kezdődik. A kételyek azonban egyre nagyobbak, miután kiderült: az Európai Bizottság által engedélyezett vakcina olyan, a szer hatását fokozni hivatott adalékanyagot tartalmaz, amely a szakértők szerint mellékhatásokat okoz. A hatóságok ezek után úgy döntöttek, hogy a terhes nőknek és a gyermekeknek egyelőre nem ajánlják az oltást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK