Gyerekek alatt szakadt le egy függőhíd Malajziában

Vágólapra másolva!
Egy gyerek meghalt, kettő pedig eltűnt, amikor leszakadt alattuk egy alig két hetes függőhíd hétfőn Malajziában. Két gyereket még keresnek.
Vágólapra másolva!
17-en haltak meg egy leszakadt liftben Kínábanhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20081227-leszakadt-egy-felvono-kinaban-hunan-tartomanyban-17-halott.html

Egy iskolás gyerek egy folyóba fulladt, kettő pedig eltűnt Malajziában, amikor leszakadt alattuk egy függőhíd hétfőn. A rendőrség korábban azt állította, hogy valószínűleg összesen 22 gyerek vesztette életét, de később módosították az adatokat. Egy kislány holttestét a mentőcsapatok már megtalálták, további két gyerek után még kutatnak.

A 13 évnél fiatalabb gyerekek több száz társukkal együtt éppen kirándultak, amikor a tragédia történt az északi Perak szövetségi államban. A függőhídon nagyjából húszan tartózkodtak a szerencsétlenség pillanatában, többségük meg tudott kapaszkodni a leszakadt híd szerkezetében.

Az 50 méteres függőhíd teljesen új volt, alig két hete készült el ugyanazon a helyen, ahol korábban már leszakadt egy elöregedett függőhíd. A hatóságok most vizsgálják, hogy az új hidat az előírásoknak megfelelően építették-e meg.