Ötezer méter felett keresik a Himalájában eltűnt hegymászókat

Vágólapra másolva!
Eddig csak az alaptáborát találta meg a Kelet-Himaláján eltűnt magyar hegymászócsoportnak a kínai mentőcsapat. A mentők szerint a magyarok jóval 5000 méter felett kerülhettek bajba. A mentést jég és hó nehezíti.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem találják a négy Kínában eltűnt magyar hegymászót - közölte Sárközy Péter pekingi főkonzul a szecsuáni mentők tájékoztatása alapján. A főkonzul szerint már 5000 méteren járnak a mentők azon a hegyen, amelyet meg akartak mászni a magyarok.

A mentőcsapat 4400 méteren megtalálta a hegymászók alaptáborát, látták holmijukat, de úgy vélik, hogy a négy magyar 5300 és 5500 méter között kerülhetett bajba. Ezen kívül semmiféle nyomot nem találtak, az időjárási körülmények rosszak, havazik, a sziklákról folyamatosan szakad le a jég és a hó, ami nehezíti az előrejutást.

A kínai külügyminisztérium konzuli szolgálata szerint a kínai hatóságok mindent megtesznek az eltűnt magyar hegymászók megtalálásáért - közölte Sárközy Péter. A magyar diplomata tolmácsolta a kínaiak felé a magyarországi hozzátartozók felajánlását, hogy szükség esetén anyagi, vagy bármilyen más segítséget is megadnak a mentés folytatásához. Magyarország is kész mindenben rendelkezésre állni ehhez. A főkonzul szerint kapcsolatban vannak az aggódó szülőkkel, hozzátartozókkal, és tájékoztatják őket.

Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Kata a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) elnevezésű, 6079 méteres, ember által még meg nem mászott csúcsra szervezett expedíciót. A tapasztalt hegymászók, október 7-én indultak Kínába. Október 31-én kellett volna visszaérkezniük az expedícióról a tartományi fővárosba, Csengduba. Eltűnésükről először kedden jelent meg hír a helyi sajtóban.

A hegy környéke meglehetősen kemény terep, de a fő veszélyt a lavinák jelentik - írta az [origo] e-mailben feltett kérdéseire Kristoffer Szilas dán hegymászó, aki két társával készül megmászni ugyanezt a hegyet. (Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.)