Nem indul az új választáson a palesztin elnök

2009.11.05. 16:12

Mahmúd Abbász palesztin elnök nem akar indulni a 2010-es elnökválasztáson. Abbász még Arafattal együtt alapította a Fatah pártot, azonban mostanra megelégelte, hogy nem tudott dűlőre jutni sem Izraellel, sem a rivális Hamásszal.

Nem indul a jövő januári palesztin elnökválasztáson Mahmúd Abbász jelenlegi vezető - közölték a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tisztviselői csütörtökön Ciszjordániában. Abbász egyik munkatársa elmondta, hogy a palesztin vezető az Izraellel való béketárgyalások kudarcába és a Hamásszal való kiegyezés sikertelenségébe fáradt bele - írja a BBC. Jasszer Abed Rabbo, Abbász egyik tanácsadója elmondta az AFP-nek, hogy a PFSZ nem fogadta el a visszavonulásról szóló döntést.

Palesztin tisztviselők szerint Abbász várhatóan még csütörtökön bejelenti hivatalosan a döntését. A palesztin alkotmány értelmében 2010. január 24-én tartják majd a palesztin törvényhozási választásokat.

Abbász 1935-ben született az akkori brit mandátumterületen, Palesztinában. Egyiptomban jogot tanult, Moszkvában szerezte meg doktori címét. Jasszer Arafattal együtt a Fatah párt egyik alapítója volt. A PFSZ-en belül volt biztonsági felelős, illetve felelt a nemzeti és nemzetközi kapcsolatokért. Fontos szerepe volt az 1993-as oslói palesztin-izraeli megállapodás létrejöttében is.

Arafat 2004-es halála után indult az elnökválasztáson, amit meg is nyert 2005-ben. Elnökségét folyamatos kudarcok kísérték. Nem tudta elérni, hogy Izrael leállítsa a zsidó telepek bővítését Ciszjordániában, és szembekerült a rivális Hamásszal is. A Hamász ráadásul 2006-ban - egy megnyert választás és heves utcai harcok után - uralma alá hajtotta Gázát. Az utóbbi hónapokban Egyiptom megpróbált közvetíteni a Fatah és a Hamász  között, de próbálkozásai kudarcba fulladtak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK