Jelentkeztek minden idők legmagasabb brit lottónyereményéért

Vágólapra másolva!
Jelentkezett az eurolottó pénteki sorsolásán nyertes szelvények egyikének tulajdonosa. A százmillió eurós nyereményen két brit szelvény osztozik, egyenként is megdöntve a brit lottórekordot.
Vágólapra másolva!

Jelentkeztek minden idők legnagyobb nagy-britanniai lottónyereményéért vasárnap. Pénteken 100 millió eurót (27,6 milliárd forintot) sorsoltak ki az EuroMillions nevű nemzetközi - Nagy-Britanniában, Írországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Ausztriában, Svájcban Belgiumban és Luxemburgban játszott - lottójátékban. A sorsolásnak két nyertes szelvénye volt, mindkettő brit - írja a BBC.

Vasárnap már jelentkezett is az egyik szelvény tulajdonosa, aki több mint 13 milliárd forintnak megfelelő összeggel lesz gazdagabb. Az eddigi legnagyobb lottónyeremény, amelyet brit állampolgár tehetett zsebre 35,4 millió fontra (10,8 milliárd forint) rúgott, amelyet egy egykori postáskisasszony nyert meg 2007-ben.

Az eurolottón idén májusban húzták ki a legnagyobb nyereményt: 126 millió eurót (35 milliárd forint) nyert egy spanyol. Magyarországon 2003-ban nyerték meg az eddigi legnagyobb lottónyereményt, amely 5,9 milliárd forintot ért.