H1N1: már 265 halott Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Eddig 265-en haltak meg Ukrajnában a H1N1-járvány következtében, az összes influenzás száma pedig meghaladta az 1,3 milliót. Kárpátalján ellenben észrevehetően visszaesett a betegség terjedése.
Vágólapra másolva!

A járványhelyzet október 29-i bejelentése óta közel 1 millió 309 ezer influenzás és vírusos légúti fertőzésben szenvedő beteget regisztráltak az ukrajnai közegészségügyi hatóságok. A halálos kimenetelű esetek száma péntek estére elérte a 265-öt. Az egyik megyei kórbonctani intézet professzora azt állítja, hogy a betegek halálát közvetlenül distress-szindróma (ARDS), azaz akut tüdőkárosodás okozza.

Ukrajnában az elmúlt 24-30 óra folyamán 55 ezer 353 új megbetegedést jelentettek. Ugyanezen időszak alatt 26 újabb haláleset történt. A járvány már elérte az ország keleti megyéit is. A Magyarországgal közvetlenül határos Kárpátalján ellenben észrevehetően visszaesett a betegség terjedése, bár a halálesetek száma a megyében elérte a négyet, Csütörtök óta már csak 2086 új megbetegedést jelentettek a megyei hatóságok, közülük 194-en szorulnak fekvőbeteg-ellátásra.

Időközben Dr. Viktor Bacsinszkij, a Csernyivci Megyei Kórbonctani Intézet professzora bejelentette, hogy megállapítása szerint az influenzajárvány kitörése óta az ott regisztrált 22 halálesetet nem kétoldali tüdőgyulladás okozta, hanem a betegek felnőttkori distress-szindrómában (ARDS), azaz akut tüdőkárosodásban haltak meg - adta hírül az ukrajnai Nyugati Hírügynökség (ZIK).

A szakirodalom szerint ez egy olyan, sürgősségi ellátást igénylő állapot, amelyet a tüdőt közvetlenül vagy közvetve károsító folyamatok hoznak létre. Gyakoribb kiváltó okai közé tartozik például a masszív pulmonalis infekció is. Súlyos ARDS esetében a megfelelő terápia mellett a túlélés aránya 50 százalékos.