Kevesebb megyei képviselőjük lesz a szlovákiai magyaroknak

Vágólapra másolva!
Az eddiginél kevesebb képviselőt küldhetnek a magyar pártok a szlovákiai megyei képviselő-testületekbe  - dőlt el a szombati szlovákiai megyei választásokon. Négy megyében már a szombati első fordulóban sikerült elöljárót választani, mind a négy megválasztott politikus mögött a kormánypárt áll.
Vágólapra másolva!

A szlovákiai megyei választások eredménye alapján kevesebb magyar képviselője lesz a nyolc szlovákiai megyei önkormányzati testületnek, mint eddig volt. A szlovák statisztikai hivatal vasárnap tette közzé a választások nem hivatalos eredményeit, eszerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 40, míg a Híd 3 mandátumot szerzett szombaton a magyarok lakta régiókban. Az előző, 2005-ös megyei választásokon az MKP 58 mandátumhoz jutott, 2001-ben pedig még több, 83 megyei képviselője volt a pártnak. A nyolc megyei képviselő-testületnek jelenleg összesen 408 képviselője van. A megyei képviselő-testületekben erős a a kormánypártok dominanciája, de Pozsony megyében az MKP-t is magában foglaló jobbközép koalíció szerezte a legtöbb mandátumot.

A választások eredménye azt is mutatja, hogy az első hivatalos megmérettetés az MKP javára dőlt el a pártból kivált parlamenti képviselők által a közelmúltban alapított Híddal szemben. Nyitra és Nagyszombat megyében második helyen végeztek a magyar jelöltek. Az elöljárói tisztségek sorsa ezekben a megyékben már el is dőlt, mert a győzteseknek sikerült megszerezniük az ehhez szükséges többséget. Nyitra megyében az MKP-s Bíró Ágnes lett a második, Nagyszombat megyében pedig a Híd jelöltje, Gál Gábor.

A két megye parlamentjében erős MKP-s képviselet lesz. Nyitra megyében a párt a nyilvánosságra került, előzetes adatok szerint 13, Nagyszombat megyében pedig 11 mandátumot szerzett. Több, magyarok által is jelentős számban lakott járásban - Érsekújvár, Léva, Kassa-vidék - azonban egyetlen megyei képviselői mandátumot sem szerzett sem az MKP, sem a Híd.

"Tekintettel az MKP-n belüli turbulenciákra, a politikai és a sajtóbeli nyomásra, valamint a nyilvánosságra hozott nem egészen korrekt közvélemény-kutatási eredményekre, az MKP helytállása tisztességes volt" - jelentette ki vasárnap Pozsonyban Csáky Pál, az MKP elnöke. Szerinte nem a Híd párt, hanem a választók közönye volt pártjának a legnagyobb ellenfele. Csáky azt mondta: az MKP politikai teljesítménye "figyelemreméltó" volt, és a küzdelemből "megerősödve került ki".

Összesen négy megyében - Nyitrán és Nagyszombaton kívül Kassa és Zsolna megyében - dőlt el már az első fordulóban, hogy ki lesz az elöljáró. A korábbi választásokon mindig a második fordulóban dőlt el az elöljárói tisztségért folyó küzdelem. Mind a négy megválasztott megyei elöljáró a legerősebb kormánypártot, a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány-Szociáldemokráciát (Smer) képviseli. A négy ember egyike sem új szereplő, hanem csak megőrizték eredeti posztjukat.

A második választási forduló november 28-án lesz, szavazni már csak Pozsony, Besztercebánya, Eperjes és Trencsén megyében fognak. A szombati első fordulóban alacsony volt a részvétel, a választóknak csak alig több mint egyötöde járult az urnákhoz.