Sötét alakok emelik a magasba Afganisztán urát

Vágólapra másolva!
Tisztaságot és profizmust ígért beiktatási beszédében Hamid Karzai újraválasztott afgán államfő, de mögötte sötét alakok sorakoznak, akiken nem lesz könnyű átverni ígéreteit. Ott van köztük Karzai drogkereskedéssel vádolt öccse, néhány, az ország szűkös javait elkótyavetyélő miniszter és néhány olyan hadúr, akiknek szinte még Karzainál is nagyobb hatalmuk. Az USA és a többi nyugati ország is hiába vár megtisztulást Karzaitól, miközben sokszor maguk is igénybe veszik az afgán kiskirályok segítségét.
Vágólapra másolva!

Fellép a korrupció ellen, és igaz minisztereket keres majd - többek között ezt ígérte csütörtöki beiktatási beszédében Hamid Karzai afgán elnök, akit nyáron, vitatott körülmények között választottak ismét Afganisztán államfőjévé. Karzai igyekezett mindent megígérni, miután rengeteg kritika érte az afgán közéletet és kormányát átszövő korrupció miatt az USA és szövetségesei részéről.

Barack Obama amerikai elnök november elején figyelmeztette, hogy tegyen többet a korrupció ellen. Az USA kabuli nagykövete pedig két hete azt javasolta az amerikai vezetésnek, hogy addig ne küldjenek katonai erősítést az országba, amíg az elnök nem bizonyította, hogy hatékonyan képes letörni a korrupciót.

A Transparency International legfrissebb, héten nyilvánosságra hozott korrupciós listáján Afganisztán az utolsó előtti helyen áll, csak Szomáliát előzi meg. "A korrupció a közszférában... a felmérések és a jelentések szerint burjánzik. A korrupciós ügyek a pénzért vásárolható állami posztoktól, a pénzért megváltható igazságszolgáltatáson át az alapvető szolgáltatásokat érintő kenőpénzekig terjednek. Ez a gyorsan növekvő ópiumkereskedelemmel - amely ugyancsak összefügg a korrupcióval - együtt hozzájárul az ország romló besorolásához " - írja korrupciós jelentésében a nemzetközi szervezet.

Mocskos múlt

Karzai és kormánya rászolgált a bírálatokra. Az elnök például családtagjain keresztül feltehetően maga is érintett a drogkereskedelemben. Állítólag fivére, Ahmed Vali Karzai az afganisztáni drogkereskedelem egyik kulcsfigurája. A férfi váltig tagadja, és politikai támadásoknak minősíti az őt emiatt ért vádakat.

A New York Times egy tavalyi cikke szerint az USA kabuli nagykövete és titkosszolgálatai már több alkalommal jelezték Hamidnak, hogy nem vetnek rá jó fényt ezek a vádak, ezért jobb lenne eltávolítani testvérét az országból, ezt azonban a kézzel fogható bizonyítékok hiányára hivatkozva elutasította. Ahmed Vali Karzainál idén nyáron több tonna ópiumra bukkantak brit alakulatok, októberben pedig az a hír röppent fel, hogy a CIA pénzeli bizonyos szolgálatokért.

Mohamed Amin Farhang kereskedelmi miniszter, illetve Zalmai Raszúl, elnöki tanácsadó neve a kabuli Hotel Intercontinental üzemeltetéséhez kapcsolódó korrupciós botrányban bukkant fel. A hotel üzemeltetési jogait egy Freecom nevű vállalat kapta meg Karzai elnöktől 30 évre, alig évi 100 ezer dollárért cserébe. A társaság éves szinten dollármilliókat kaszál az üzleten - derítette ki egy afgán újságíró, Mir Ali Asghar Akbarzada. Az afgán állami tévénél dolgozó Akbarzadát tavaly ki is rúgatta Karim Khoram kultuszminiszter, aki több más, korrupciós ügyeket feltáró újságírót is ellehetetlenített, volt akit börtönbe záratott.

Ibrahim Adel bányászati miniszterről a héten terjedt el, hogy körülbelül 30 millió dollárnyi kenőpénzt fogadott el egy kínai bányavállalattól. A Washington Post szerdán jelentette az ügyet titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. A lap szerint a kínai Metallurgical Group egy 2,9 milliárd dolláros rézbánya-beruházásra kapott engedélyért cserébe fizetett Adelnek, még 2007-ben Dubaiban. A kérdéses területet, Logar tartományban a világ egyik legnagyobb feltáratlan rézlelőhelyeként tartják számon. Adel tagadja, hogy rosszat tett volna.

Forrás: AFP
Ismail Khan a herati kiskirály

Ismail Khan energiaügyi miniszter, korábban herati kormányzóként gyakorlatilag miniállamot vezetett Afganisztánon belül. Rendszeresen nem fizette be az állami jövedelmeket, emír őexcellenciájának hívatta magát, és nagy ívben tett az elnök utasításaira. Karzai ugyan 2004-ben elmozdította, de csak, hogy energia- és vízügyi miniszterré tegye, fiát pedig a légiközlekedési és turisztikai tárca élére nevezték ki (a fiú nem volt sokáig miniszter, még abban az évben meggyilkolták).

Piszkos jövő

Karzai előző kormányának egyik legvitatottabb tagja Mohamed Kászim Fahim alelnök, örökös marsall, akit a mostani elnökválasztáson is alelnökként vett maga mellé Karzai. Fahimot a Foreign Policy magazin úgy jellemzi, mint "emberi jogokat lábbal tipró, drogkereskedő hadúr", és azt írja róla, hogy ő az afgán elnökválasztás valódi nyertese.

Emberei állítólag egészen a legutóbbi időkig raboltak el külföldieket váltságdíjért, és annak idején feltehetően köze volt a legendás afgán háborús hős Ahmed Sah Maszúd 2001. szeptember 9-i megöléséhez is. A Foreign Policy szerint az amerikaiak által kiképzett afgán fegyveres erők feletti ellenőrzés gyakorlatilag Fahim kezében van, ami megkérdőjelezi azt stratégiát, hogy az afgán haderő megerősítésével legyék lehetővé az amerikai kivonulást. Az afgán hadsereg egyszerűen nincs megbízható kezekben - írja az amerikai magazin.

Forrás: AFP
Az igazi nyertes Fahim

Karzai leendő kormányával azonban egyelőre nem a korrupció, hanem azok miatt a hadurak miatt lehet gond, akik jelentős támogatást nyújtottak neki az elnökválasztási kampányban.

Közöttük van a saját korábbi szövetségesét elrabló, majd vezérkari főnökségét emiatt elvesztő, de idén visszakapó üzbég hadúr Abdul Rasid Dosztumon, és a már említett Fahimon kívül Mohamed Mohakik, és Gül Aga Sirzai. A hazara Mohakik emberei a 2000-es évek elején még pastu falvakban fosztogattak, gyilkoltak, erőszakoltak meg nőket. Később Mohakik járta ki azt az afgán törvényt, amely amnesztiát adott minden hadúrnak korábbi bűneikért.

Gül Aga Sirzai Nangahar kormányzójaként előszeretettel alkalmazza rendőri ellenőrzőpontokat adószedő állomásokként, megdézsmálja az újjáépítésre érkező támogatásokat, és védelmi pénzeket szed a drogkereskedőktől. Amerikai becslések szerint 300 millió dollárt kapart össze Kandahar élén. Ők várhatóan benyújtják majd a számlát az elnöknek.

Az elnöknek nehéz feladat lesz, hogy egyszerre tegyen eleget az USA és szövetségesei nyomásának, illetve az őt támogató helyi hatalmasságok igényeinek. Ráadásul azért sem lesz könnyű megszabadulni a piszkos alakoktól, mert gyakran maguk a szövetségesek is igénybe veszik segítségüket.