Mekkai zarándokok haltak meg a H1N1 miatt

Vágólapra másolva!
Négy ember halt meg Szaúd-Arábiában a H1N1-vírus miatt, mindannyian zarándokok voltak, Mekkában és Medinában haltak meg. A két legnagyobb muszlim zarándokhelyre igyekvőket a közel-keleti kormányok féltik az újinfluenza vírustól, attól tartanak, hogy az utazók között különösen gyorsan terjedhet a vírus.
Vágólapra másolva!

Négy muszlim zarándok halt meg a H1N1-vírus miatt Szaúd-Arábiában - írja a helyi hatóságokra hivatkozva a BBC. Egyikük Medinában, a többi három áldozat Mekkában halt meg, a fertőzést követő súlyos szövődmények miatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte eddig 6750 ember halálát okozta az újinfluenza.

A négy áldozat közül hárman - egy marokkói nő, egy szudáni és egy indiai férfi - a hetvenes éveikben jártak, a negyedik egy 17 éves nigériai lány volt. A szaúdi egészségügyi minisztérium szerint egyiküket sem oltották be a vírus ellen - írja a BBC.

Minden évben három millió muszlim fordul meg Mekkában, ahová az iszlám szabályai szerint minden hívőnek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. A közel-keleti egészségügyi hatóságok szerint a zarándoklatok komoly veszélyt jelentenek, attól félnek, hogy elősegítik a vírus futótűz gyorsaságú terjedését a Közel-Keleten.

A hatóságok a reptereken és kikötőkben felszerelt hőkamerákkal próbálják megelőzni, hogy betegek jussanak be a városba. Szaúd-Arábia 15 ezerrel növelte meg egészségügyi dolgozói számát, és több száz ággyal bővítette kórházi férőhelyeit. A kormány szerint a zarándokokat nem engedik be az országba anélkül, hogy igazolnák, megkapták a H1N1 elleni oltást.

Kálid Marglani, a zsaúdi egészségügyi minisztérium szóvivője szerint jelenleg 16 újinfluenzás beteget tartanak nyilván, közülük négyen fekszenek kórházban "kritikus állapotban". Tizenkét zarándok már gyógyultan távozott a kórházból - tette hozzá.

Az újinfluenza vírusról és terjedéséről itt mindent megtalál.