Korrupció gyanújával áll bíróság elé 15 afgán miniszter

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vesznek és bíróság elé állítanak 15 volt és jelenlegi afgán minisztert - jelentette be az afgán főügyészség. A miniszterek ellen korrupció gyanúja miatt indul vizsgálat, miután az afgán elnök ígéretet tett a kormányt behálózó korrupció felszámolására.
Vágólapra másolva!

Korrupció gyanúja miatt indult vizsgálat tizenöt hivatalban lévő és volt afgán miniszter ellen - közölte kedden az afgán főügyész hivatala. Fazel Ahmad Fakirjar, a főügyész első helyettese szerint a vizsgálat alá vont személyek közül hárman jelenleg is tagjai a kormánynak, a többiek korábban voltak miniszterek. Az ügyészség egyiküket sem nevezte meg, mert az afgán törvények ezt tiltják. Megjegyezték azonban, hogy a szóban forgó személyek egyikét sem hallgatták még ki.

A főügyész helyettese elmondta azt is, hogy az afgán törvények értelmében különbíróságnak kell ítélkeznie a miniszterek felett. Ilyen bíróság eddig nem létezett az ázsiai országban, de hamarosan megalakítják, Hamis Karzai elnök pedig kinevezi a testület bíráit. Néhány meggyanúsított egykori miniszter jelenleg külföldön él, ezért a főügyészi hivatal az afgán külügyminisztérium és az Interpol segítségét kérte őrizetbe vételükhöz és hazaszállításukhoz.

Karzai újraválasztott afgán elnök múlt csütörtökön mondott beiktatási beszédében ígérte meg, hogy őrizetbe veszik a korrupciós ügyekben érintett személyeket. Külföldi vezetők korábban az afganisztáni csapaterősítés és a fejlesztési segélyek visszatartásával fenyegetőztek, ha Karzai nem számolja fel a kormányát behálózó korrupciót.

Karzai környezetét a jelek szerint igencsak behálózza a korrupció, miniszterei között drogkereskedők, hadurak és kiskirályok is vannak. Az elnök családtagjain keresztül feltehetően maga is érintett a drogkereskedelemben, mivel fivére, Ahmed Vali Karzai állítólag az afganisztáni drogkereskedelem egyik kulcsfigurája.

A jelenlegi kereskedelmi miniszter egy kabuli szállodán keresztül, a bányászati miniszter egy kínai vállalat miatt keveredhetett korrupciós ügyekbe, a kultuszminiszter pedig látványosan kirúgatta az állami televízióból az ilyen eseteket feltáró újságírókat. Amerikai lapok szerint az energiaügyi tárca és az afgán hadsereg irányítása is korrupt, befolyásos hadurak kezében van. Róluk részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.