Night clubbá alakított magyar templom ellen emelt szót a pápa minisztere

Vágólapra másolva!
Egy éjszakai bárrá alakított magyar templomot hozott intő példának a pápa kulturális minisztere, amikor az egyházi épületek átalakítása ellen emelt szót csütörtökön. A bíboros szerint inkább le kell bontani a templomot, mint hogy night club üzemeljen benne.
Vágólapra másolva!

Eladhatók vagy lebonthatók a hívek által nem látogatott templomok, de nem alakíthatók át éjszakai szórakozóhellyé - közölte csütörtökön Gianfranco Ravasi bíboros, a Vatikán "kulturális minisztere". A Kultúra Pápai Tanácsának elnöke egy magyarországi templomot hozott fel negatív példaként, amelyet elmondása szerint "night clubbá alakítottak át, az oltáron pedig vetkőzőszámokat mutatnak be".

A bíboros Vatikánvárosban újságíróknak nyilatkozva elismerte, hogy egyes templomok fenntartása túl sokba kerülhet az egyházmegyéknek, mégis a "legnagyobb körültekintésre" intette az egykori szentélyek jövőjéről döntő illetékeseket.

A vallási célra már nem használt templomépületeket Nyugat-Európában is előszeretettel alakítják át szórakozóhellyé, Hollandiában például előfordul, hogy bazárt rendeznek egy-egy nagyobb katedrálisban, Írország fővárosában, Dublinban pedig Church Bar néven működik night club és kocsma egy hatalmas templomépületben.