Elnököt választ vasárnap Románia

Vágólapra másolva!
Miután az első fordulóban egyik jelölt se tudott magabiztos többséget szerezni, így a most vasárnap esedékes második kör dönt majd a román elnök személyéről. Traian Basescu jelenlegi államfő nyerte az első fordulót, de sokan a második esélyesének tartják az ellenzéki pártok által támogatott szociáldemokrata Mircea Geoanát. A tét öt év a román elnöki poszton.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint reggel hét órakor nyitottak a szavazóhelységek Romániában, ahol újabb öt évre választ elnököt a szavazásra jogosult 18 millió állampolgár. A románok Traian Basescu jelenlegi államfő és Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke között választhatnak. A november 22-i első fordulóban Basescu a voksok 35,44, Geoana pedig 31,15 százalékát szerezte meg.

Már biztosra vehető a több mint 50 százalékos részvétel a vasárnapi romániai elnökválasztáson, a román választási iroda szerint délután 16 óráig a szavazásra jogosultak 40,01 százaléka voksolt. Az Országos Választási Iroda részvételi adatai szerint Székelyföldön továbbra is érdektelenség övezi az elnökválasztást, Hargita és Kovászna megyékben alig 23,16, illetve 23,74 százalékos a részvételi arány. Magas a részvétel a Kárpátokon túli megyékben, ahol megyénként 48-51 százalékos a 16 óráig mért részvételi arány.

A román rendőrség szóvivője közölte, hogy eddig több ember esetében nyitottak bűnügyi aktát, miután kiderült, hogy anyagi javakat ajánlottak fel a választóknak a befolyásolásukra. Hasonlóan jártak el egy Brassó és egy Kovászna megyei férfi ellen, őket kétszeri szavazáson érték tetten.

A közvélemény-kutató intézetektől folyamatosan szivárognak a részeredmények is, amit a romániai sajtó egy része a kampánycsend ellenére közzétesz a hírportálokon. A magyar nyelvű Transindex azt írta, hogy az exit-poll felméréssel megbízott négy közvélemény-kutató intézet szerint helyi idő szerinti 13 órakor (amikor még csak 24 százalékos részvételi arányt jegyeztek) Geoana néhány százalékkal vezetett ellenfele előtt. A CCBS felmérései szerint Geoana és Basescu között 52-48, a CSOP szerint 50,8-49,2, a CURS szerint 52,48-47,52, az INSOMAR szerint pedig 52,3-47,7 százalékban oszlottak meg a voksok.

A Sutu.ro hírportál már a 15 órás adatokat is tudni vélte. Eszerint a CURS Geoanának 51,5, Basescunak pedig 48,5 százalékot mutatott ki, az INSOMAR pedig 51,6 százalékon mutatta a szociáldemokrata jelölt előnyét a 48,4 százalékon álló jelenlegi államfővel szemben.

Szoros verseny, megosztott magyarság

A felmérések mindössze a második helyre sorolják Traian Basescut az első öt éves mandátuma után, amit a politikai ellenfeleivel való heves összecsapások jellemeztek. Mircea Geoanának sikerült felsorakoztatni maga mögé a teljes ellenzéket, elemzők szerint azonban választási győzelme esetén lanyhulhatnak a reformfolyamatok. Utóbbira azonban nagy szüksége van az országnak, hisz a bukaresti vezetést a reformok folytatására és felgyorsítására sürgetik a nemzetközi pénzintézetek.

Forrás: AFP
Idős román választópolgárok szavazás után

A választások megosztották az erdélyi magyar közéletet is. A magyarság egyetlen parlamenti képviselete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szociáldemokrata Geoanara való szavazásra buzdította szimpatizánsait. A Magyar Polgári Párt (MPP) Basescut támogatja, a Tőkés László európai parlamenti képviselő vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a lelkiismeret szerinti voksolásra buzdít, habár Tőkés maga kijelentette, hogy a jelenlegi államfőre szavaz. A Székelyföld autonómiáját elérni akaró Székely Nemzeti Tanács érvénytelen szavazásra buzdít. Azt javasolják, hogy a szavazók írják fel a cédulára az "autonómia" szót, és arra üssék a pecsétet.

Vasárnap több mint 60 ezer rendőr felügyeli a helyi idő szerint este kilenckor véget érő választások zavartalan lebonyolítását, és 842 helyen szerveznek folyamatos közúti ellenőrzéseket a választási turizmus megakadályozása érdekében.

A romániai elnökválasztás kampányáról és esélyeiről szóló cikkünket itt olvashatja.