Benyújtotta az óvást a romániai Szociáldemokrata Párt a vasárnapi elnökválasztás eredménye ellen. A választáson alig 0,67 százalékkal alulmaradt Mircea Geoana pártja szerint választási csalások történtek, ezért kezdeményezték az eredmény megsemmisítését a román alkotmánybíróságon. A párt a választás újbóli kiírását kérte.
Az elnökválasztás érvénytelenítését kérte kedden a román alkotmánybíróságtól a Szociáldemokrata Párt, amelynek jelöltje, Mircea Geoana a vasárnapi szavazáson alulmaradt a hivatalban lévő államfővel, Traian Basescuval szemben. A két jelölt között kevesebb mint egy százalékos volt a különbség.
A szociáldemokraták azt állítják, hogy "egy kamionnyi" bizonyítékkal rendelkeznek, melyek alátámasztják, hogy vasárnap választási csalás történt. Szerintük az ország minden szegletéből kaptak választási turizmusra, többszörös szavazásra, voksvásárlásra és jegyzőkönyv-hamisításra utaló bizonyítékokat.
Az alkotmánybíróság abban az esetben semmisítheti meg a választások eredményét, ha bebizonyítható, hogy a végeredményt befolyásoló csalás történt. Ebben az esetben az érvénytelenítés dátumától számított második vasárnap új választásokat kell tartani.
A voksoláson a jobbközép Traian Basescu hivatalban lévő államfő 50,33 százalékot szerzett, Mircea Geoana szociáldemokrata jelölt pedig 49,66 százalékot. A két jelölt közötti különbség mindössze 69 961 szavazat. Az érvénytelenített szavazatok aránya ennek kétszerese, 138 411 voks.
A vasárnapi urnazáráskor az exit poll felmérések közül több is Mircea Geoana győzelmét jósolta, míg más felmérések Basescu győzelmét jelezték előre. Vasárnap este mindkét jelölt győztesnek hirdette ki magát, de a szavazatok összesítése után kiderült: Traian Basescu szerzett többséget.