Őrizetbe vették a Khomeini képét elégető irániakat

Vágólapra másolva!
Több embert őrizetbe vettek Iránban, mert gyaníthatóan részt vettek az iráni forradalom vezetője, Khomeini ajatollah képének elégetésében. Az égetésről videófelvétel készült, így ismerték fel a tetteseket a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Az iráni hatóságok őrizetbe vettek több embert, akik a múlt heti kormányellenes tüntetéseken összetépték és megtaposták Ruhollah Khomeini ajatollahnak, az iszlám forradalom egykori vezetőjének képét - közölte hétfőn egy magas rangú iráni tisztségviselő.

"Az ott lévőket mind azonosították", és többeket őrizetbe vettek - mondta újságíróknak Abbász Dzsafari Dolatabadai teheráni ügyész, az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint.

Az állami televízió tudósítása szerint az internetre feltettek egy mobiltelefonnal készített képsort, amelyen a tüntetésen résztvevő diákok nemcsak az egykori ajatollahnak, hanem Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek és a legfőbb vezetőnek, Ali Hamenei ajatollahnak a képét is tönkretették, elégették.

Iránban a júniusi - az ellenzék szerint elcsalt - választások óta zajlanak tüntetések. Az elnökválasztás utáni első Ahmadinezsád-ellenes megmozdulásokat leverte a karhatalom, a halálos áldozatok számát a CNN 85 és 150 közé tette. A következő hónapokban a nagyobb állami ünnepeken és megemlékezéseken szinte mindig demonstrációk alakultak ki, amelyek gyakran összecsapásokhoz vezettek.