Égő barikádok és könnygáz a koppenhágai klímatüntetésen

Vágólapra másolva!
Könnygázzal oszlatta fel a rendőrség a barikádokat emelő és Molotov-kokélokat dobáló tüntetők csoportját Koppenhágában. A radikális klímavédelmi lépésekért tüntető aktivisták közül, közel 200 embert vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Könnygázt is bevetett Koppenhágában a dán rendőrség hétfő késő este azok ellen a tüntetők ellen, akik Molotov-koktélokat hajigáltak és lángoló barikádokat állítottak az utcákon.

A nemzetközi klímakonferencia idején demonstráló aktivisták szemetet és egyéb gyúlékony anyagokat égettek a főváros Christiania kerületének szomszédságában. Kevéssel éjfél előtt a rendőrség 150-200 embert állított elő egy szórakozóhelyen, illetve annak környékén Christiania városrészben - közölte egy rendőrségi szóvivő.

Az ENSZ által szervezett konferencia idejére a dán parlament emelte a közrend elleni bűncselekmények büntetési tételeit, és kibővítette a rendőrség jogait. A megszigorított szabályok alapján, a dán rendőrség "megelőző jelleggel" bárkit őrizetbe vehet 12 órára. Az utóbbi napokban a hatóságok több mint 1200 embert állítottak elő. (A klímacsúccsal kapcsolatos összes cikkünket megtalálja az [origo] tematikus címkeoldalán).