Obama mosolya hamis az al-Kaida szócsöve szerint

Vágólapra másolva!
Hevesen kritizálta az szerinte arabokat becsapó Barack Obama amerikai elnököt, és az amerikai börtönökben őrzött terroristákat méltatta Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második embere. Zavahri hangüzenetében a palesztin ügyért szólította harcba a muszlimokat.
Vágólapra másolva!

Becsapta az arabokat a közel-keleti rendezés ígéretével, és semmit sem tett eddig a térségben Barack Obama amerikai elnök - közölte hétfőn Ajman az-Zavahri az al-Kaida második embere egy hangüzenetben.

"Obama terve, jóllehet mosolyba, megértésre és tiszteletre szóló felhívásokba van csavarva, csak Izrael támogatását célozza. Obama politikája nem több mint egy a keresztes és cionista kampány újabb köre, amely rabszolgaságba taszít és megaláz minket, és megszállja földünket, elveszi vagyonunkat" - idézte az AP.

Zavahri kritizálta az egyiptomi elnököt, a jordániai és a szaúdi királyt is - amerikai térségbeli szövetségeseit. Szent háborúra szólította a muszlimokat és a palesztinokat Izraelben és a palesztin területeken. Dicsérte a Pakisztánban harcoló muszlimokat, aki szerinte a "muszlin méltóságért és büszkeségért" harcolnak, és eltanácsolta a palesztinokat az Izraellel való tárgyalásoktól.

Zavahri szerint a terrorszervezet nem feledi amerikai börtönökben tartott fegyvereseit - például Hálid Sejk Mohamedet, aki hamarosan bíróság elé áll a szeptember 11-i támadások miatt. Zavahri Mohameden kívül még két embert megemlített: Ramzi Juszufot - akit az első, 1993-as WTC-elleni merénylet miatt ítéltek életfogytiglanra - és Omar Abdul-Rahmant - aki New York-i nevezetességek felrobbantásának terve miatt kapott ugyanilyen súlyos büntetést. "Nem feledjük testvéreinket... és minden muszlimot arra szólítunk fel, hogy ne feledjen" - közölte.