Vágólapra másolva!
Visszautasította a kaliforniai bíróság Roman Polanski filmrendező ügyvédeinek beadványát, amelyben kérték a harminc évvel ezelőtti vád ejtését. A megrontással vádolt Polanskinak így meg kell jelennie a bírságon.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai fellebbviteli bíróság hétfőn visszautasította Roman Polanski ügyvédeinek beadványát, amelyben eljárásjogi hibákra hivatkozva azt kérték, ejtsék a filmrendező elleni 1977-es vádat. A törlési kérelem elutasítása azt jelenti, hogy az 1978-ban az ítélethirdetés elől elmenekült, és jelenleg svájci házi őrizetben tartott Polanskinak személyesen is meg kell jelennie a bíróságon, és szembe kell néznie a rá váró ítélettel.

Polanski egy 13 éves lányt kábított el és rontott meg, tettét akkor vádalku keretében el is ismerte. A rendezőre a harminc évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény miatt két év börtön várhat egy kaliforniai fegyintézetben.