Őrület, terrorveszély és szexvideó - Michael Jackson FBI-aktáinak titkai

Vágólapra másolva!
Mi köze Michael Jackson csimpánzának a gyerekmolesztálási ügyekhez? Miért úszta meg a titkolózó tanú miatt a sztár, hogy tovább kelljen bíróságra járnia? Mit akart a tömeggyilkossággal fenyegetőző őrült a '90-es évek elején az idén elhunyt zenésztől? Ismerje meg a Michael Jacksonról szóló, nemrég közzétett FBI-akták tartalmát!
Vágólapra másolva!

Hét aktát is nyitott Michael Jacksonról az FBI. A múlt kedden nyilvánosságra hozott iratok az énekes gyerekmolesztálási ügyeiről és egy őt ért fenyegetésről szólnak. Az összesen 333 oldalnyi anyag jelentések, fenyegető levelek, újságkivágások, utasítások és letartóztatási parancsok gyűjteménye, amelyekből kirajzolódik az énekest ért 1993-as és 2004-es gyerekmolesztálási vádak néhány részlete. (Az aktákat itt eredetiben is elolvashatja.)

A Jackson-aktákat az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva több médium is kérte az FBI-tól. A dokumentumokban nem esik szó az énekes halálának körülményeiről, csak 1993-as és 2004-es nyomozásokról. A hét aktából hat olyan esetekkel foglalkozik, amelyekben felmerült a gyanú, hogy Jackson gyerekeket zaklatott. Az ügyek többsége nem jutott el a bíróságig, amikor pedig egy esetben vádat emeltek, az eljárás Jackson felmentésével zárult.

A hetedik akta egy olyan ügyről szól, amikor egy gyilkossággal fenyegetőző férfitól védték meg Jacksont. A zsaroló leveleket írogató férfi szerelmes volt Janet Jacksonba, az énekes nővérébe, de Michael vagyonának felét is meg akarta szerezni. Az egyik gyerekmolesztálási ügy tárgyalása előtt a fenyegetések miatt ellenőrizték, nem készül-e valaki terrortámadásra a nagy tömegben.

1. akta, 1992-1993 - Janet Jackson grafomán szerelmese
A 196 oldalas akta az FBI Los Angeles-i részlegének munkája. Egy zsaroló és fenyegető férfi utáni nyomozásról szól, a tettest 1993-ban börtönbüntetésre ítéltek a fenyegetések miatt.

"Michaelt személyesen próbálom majd megölni, ha nem fizet. (...) Nem élhetek így tovább" - írta a zsaroló a kézzel írott levelei egyikében a Daily News-nak. Jackson vagyonának a felét akarta, és azt írta: ha nincs senki, aki figyel a problémáira, erőszakhoz folyamodik majd, és tömeggyilkosságot követ el egy Michael Jackson-koncerten, sőt magát az énekest is megpróbálja megölni. "Akkor majd foglalkozniuk kell a problémámmal a nyilvánosság előtt (...) Óvom önöket attól, hogy blöffnek vegyék a levelemet" - írta levele végén a férfi.

A grafománnak tűnő, meg nem nevezett zsaroló több tucat levelet írt, többet tévécsatornáknak küldött, több levelet Jacksonnak vagy a nyomozó hatóságoknak címzett. Magánéleti problémáira hivatkozva George Bush amerikai elnök meggyilkolását is megígérte. Sok levele állítólagos korábbi barátnőjének - vagy feleségének - íródott, akinek új férjét is megfenyegette. Az már csak az iratokhoz csatolt újságkivágásokból derül ki, hogy a férfi Janet Jacksonba, Michael nővérébe volt szerelmes, akiről azt képzelte, hogy a felesége.

Forrás: FBI
Néhány oldal az aktákból, a középső oldalon a zsaroló szép kézírásával írt levél

Az FBI a fenyegető levelekhez rengeteg jelentést is csatolt, de az ezekben szereplő adatokat kitakarták, így alig derül ki belőlük valami. A ki nem takart szövegeket egy olvashatatlan kézírású ügynök írta.

A férfit 1992-ben letartóztatták Washingtonban, a Fehér Ház előtt, amikor megpróbált bejutni a lezárt területre. Többrendbeli fenyegetéssel és kihágásokkal gyanúsították meg, de a Los Angeles-i helyettes ügyész egy mellékelt levelében megjegyzi, attól félnek, ha a férfit bűnösnek találják is a vádak alapján, csak nagyon enyhe büntetést szabhatnak ki rá - körülbelül egyéves börtönt. Pedig valóban veszélyes ember, Michael Jacksonra nézve is - tette hozzá az ügyész.

Egy hónappal később a férfi a Jackson család encinói otthona előtt settenkedett, amikor másodszor is őrizetbe vették. Ezután került a bíróságra az ügye, a bíró először mentális betegség gyanúja miatt pszichológiai kivizsgálásra küldte. 1993-ban két év börtönre ítélték a fenyegetések miatt, ekkor már a pszichológus szakértők szerint eléggé rendbejött, hogy büntethető legyen.

2. akta, 1993-1994 - A csimpánz és a kifizetett gyerek
Az akta egy 1993-as gyerekmolesztálási ügyről szól, amely soha nem jutott el a bíróságig. Az FBI több gyereket ért, állítólagos zaklatásról szerzett tudomást, ezekben segítette a helyi hatóságokat. Az egyik ügynök segített például a Los Angeles-i nyomozóknak Manilába utazni, ahol két tanút akartak kihallgatni, akik korábban Jacksonnak dolgoztak, és állítólag többször látták őt kisfiúkkal. Erről az eseményről egy csokor akkori újságcikk is szerepel az aktában.

Az akta tartalmazza egy szociális munkás vallomásából készült jelentést is, aki egyszer ugyanazon a vonaton utazott Chicagóból Kaliforniába, mint Michael Jackson. Az ügynöki jelentés szerint az asszony azt mondta, Jacksonnak és munkatársainak négy vagont foglaltak le, ő a mellettük levőben aludt. A vagonokban a felnőtteken kívül egy fiú is utazott, akit "az énekes unokatestvérének" neveztek. "Jackson nagyon odafigyelt a gyerekre. Az éjszaka a falon keresztül furcsa hangok szűrődtek át. Az asszony annyira aggódott, hogy szólt a kalauznak is" - írta az ügynök.

A jelentés végén egy összefoglaló megállapítja, hogy az aktát 1994 augusztusában lezárták, mert a Los Angeles-i FBI-irodának nem maradt feladata az ügyben. "Los Angeles megye kerületi ügyészének jelenleg arról kell döntést hoznia, vádat emel-e az ügyben Michael Jackson ellen" - olvasható a jelentésben.

Forrás: AFP
Idén júniusban temették Jacksont

A CNN szerint az ügyész végül nem emelt vádat. Jackson ugyanakkor - mint később kiderült - titkos megállapodást kötött az állítólag molesztált fiúval, Jordan Chandlerrel és apjával, miután azok polgári pert indítottak ellene. Az újsághírek szerint 16-20 millió dollárt fizetett nekik, hogy elálljanak a pertől.

Az aktához csatolták Jackson jogosítványfotóját is, amelyen széles mosoly ül az arcán. Nem derül ki, hogy ennek mi köze van a nyomozáshoz, mert az utána következő feljegyzéseket teljes egészében kitakarták. Az sem világos, miért érezte fontosnak a jelentést készítő különleges ügynök, hogy Jackson csimpánzáról is feljegyzéseket készítsen, de a nehezen olvasható kézírással készült anyagból csupán a "csimpánz" szót lehet kisilabizálni.

3. akta, 1993 - Telefonszex Michaellel
A rövid aktából kiderül, hogy egy brit zenész azzal vádolta meg Jacksont, hogy 1979-ben, amikor ő még csak 13 éves és nagy Jackson-rajongó volt, telefonon zaklatta őt. Az FBI ebben az ügyben nem intézkedett azon kívül, hogy összegyűjtötte a témához kapcsolódó újságcikkeket. "Telefonszex Michaellel" - ezzel a címmel jelent meg az egyik angol lapban a történet.

4. akta, 1995-1997 - Videó gyerekpornóval
Az FBI feladata ebben az ügyben egy VHS-felvétel eredetiségvizsgálatának elvégzése volt. Az amerikai vámosok kérték a titkosszolgálat segítségét. A vizsgálat tárgya "gyerekpornográfia", a rossz minőségű felvételek állítólag Michael Jackson neverlandi birtokán készültek. Az nem derül ki a vizsgálati anyagból egyértelműen, hogy az FBI szakértője szerint hamis vagy valódi-e a videó.

5. akta, 2004 - "Semmi érdekes" 16 számítógépen
Ugyanebben a gyerekmolesztálási ügyben az FBI egy másik részlege is feladatot kapott. A Los Angeles-i helyi hatóságok a nyomozásukhoz az FBI infromatikai részlegének (CART) segítségét kérték egy törvényszéki komputer-analízis elvégzéséhez. Vagyis az ügynököknek összesen 16 számítógépen található adatokat kellett elemezniük, amelyeken a Michael Jackson-ügyhöz kapcsolódó információk vagy bizonyítékok lehettek.

Az elemzésben hosszú oldalakon át a "nothing notable", azaz "semmi említésre méltó" kifejezés szerepel, más részeket pedig kitakartak. A végén az összefoglaló jelentés annyit jegyez meg, hogy az ügyet le kell zárni, mert nincs értékelhető adat vagy bizonyíték.

6. akta, 2004 - Az eljátszott szerep
A Los Angeles-i rendőrség nyomozásához nyitották ezt az aktát, gyerekmolesztálás gyanúja miatt. "A tanúk együttműködésének hiánya" miatt zárták le az ügyet. Az iratokból kiderül, hogy a nyomozók New Yorkba akartak utazni, hogy beszéljenek az állítólagos gyerekmolesztálás áldozatával, és megkapták erre az engedélyt, de eredmény nélkül tértek vissza.

Az állítólagos áldozat, akinek kilétét nem fedték fel, nem akart együttműködni. A jelentés szerint kijelentette, hogy nem hajlandó tanúskodni Jackson ellen. Hozzátette, ne próbálják erre rávenni, mert "már eljátszotta a maga szerepét". Ezután az ügyet lezárták, mivel sem bizonyítékuk, sem tanújuk nem volt.

7. akta, 2004-2005 - Terroristákat vártak a tárgyalásra
Az aktából kiderül, hogy Santa Barbara kerületi ügyészei tanácsot és segítséget kértek az FBI különleges csoportjától egy Michael Jacksont érintő gyerekmolesztálási nyomozásukhoz. Az ügy végül 2004-ben bírósági szakaszba jutott, de Jacksont felmentették.

A kerületi ügyész azt kérte, a FBI nyomozói utazzanak Kaliforniába, hogy megnézzék a bizonyítékokat, melyekről azok érzékenységére való tekintettel a levelezésben nem akar említést tenni, és amelyeket zároltak. Az ügyészek az FBI segítségét kérték abban is, hogy indítson külön nyomozást, mert úgy szerintük több eredményt lehetne elérni. A FBI illetékes osztálya válaszul közölte, hogy ez nem áll szándékában, de megígérték, hogy felhívják majd a segítségkérésre a Los Angeles-i rendőrség figyelmét.

Forrás: AFP
Jackson megérkezik a tárgyalására 2004-ben

Az ügyészeket ettől függetlenül tanácsokkal segítette az FBI, sőt, még egy különleges ügynökét is melléjük rendelte. Segítettek például kihallgatni az egyik gyereket, aki állítólag Jackson áldozata volt. Az egyik bizonyítékot is megemlítik, ez pornográf képek, könyvek és újságok gyűjteménye volt, amely Jacksontól származott.

Az iratok szerint egy 12 és 13 éves testvérpár volt az énekes zaklatásainak áldozata. Az FBI az ügyben szemlét tartott Neverlandben, Jackson birtokán, hogy bizonyítékokat szerezzen, de ellenőrzött egy magánszemélyt is, aki azt állította, filmre vette a gyerekek olyan mondatait, amelyekkel Jackson mellett álltak ki.

Jacksont később letartóztatták, de kifizette a 3 millió dolláros óvadékot. 2004-ben emeltek vádat ellene több alkalommal elkövetett gyerekmolesztálásért. Az FBI a nyilvános tárgyalást is figyelemmel kísérte. Az iratok szerint mintegy 1200 nézőre és hatalmas médiaérdeklődésre lehetett számítani. Az egyik különleges ügynök úgy vélte, szükség lesz az FBI embereinek segítségére is az esemény biztosításában, mert a nagy médiaérdeklődés miatt az a terroristák "könnyű célpontjának" számít. Igaz, rögtön hozzátette, hogy nem érkezett olyan titkosszolgálati jelzés, hogy bárki célba akarná venni a tárgyalást.

A tárgyaláson nem történt semmi rendkívüli, a bíróság végül felmentette Jacksont, az aktát az FBI-nál 2005 júniusában zárták le.