Újabb ír püspök távozna a pedofil papokról szóló jelentés miatt

Vágólapra másolva!
Újabb ír püspök ajánlotta fel lemondását a pápának, miután nemrég jelentés készült arról, hogy az ír egyházi főméltóságok évtizedeken át eltussolták a pedofil papok ügyeit. A püspök szerint ő nem érintett közvetlenül a szexuális bántalmazásokban, de hibás, mert nem szállt szembe azzal az uralkodó nézettel, amely takargatta a papok bűneit.
Vágólapra másolva!

Felajánlotta a lemondását a pápának szerdán a második olyan ír püspök, akit egy novemberi jelentés megnevezett a pedofil papok kiskorúak ellen elkövetett visszaéléseinek eltussolása miatt említ. A 73 éves Jim Moriarty egyházkerületének papjai és más egyházi vezetők előtt jelentette be lépését, kiemelve, hogy a jelentés őt közvetlenül nem hibáztatta. Utólag mégis úgy gondolja, hogy 1991-es dublini segédpüspökké válásától fogva dacolnia kellett volna azzal az "uralkodó kultúrával", amely évtizedeken át lehetővé tette a gyermekek elleni bűnök elkövetését.

Bár a jelentés bűnösnek találta Moriartyt, amiért nem tett lépéseket a visszaélésekről érkezett panaszok ügyében, a püspök még két hete is azt hangoztatta: nem lát okot arra, hogy lemondjon hivataláról. Moriarty 11 éven át volt dublini segédpüspök, mielőtt 2002-ben kinevezték a Dublintól délnyugatra lévő Kildare és Leithlin püspökévé. A múlt héten Donal Murray, a nyugat-írországi Limerick püspöke a feltáró jelentés nyomán - elsőként a katolikus szigetország egyházi méltóságai közül - benyújtotta lemondási kérelmét a Szentszékhez.

Az ír egyházi iskolákban és gyermekotthonokban három évtizeden át, 1974-től 2004-ig elkövetett visszaélésekre már korábban fény derült. A kormány által elrendelt vizsgálat 46 lelkész ügyét tárta fel, akik közül tizenegyet már el is ítéltek kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A november végén közzétett, úgynevezett Murphy-jelentés arról számolt be, hogy az ilyen ügyek kezelésében a dublini érsekség még az 1990-es évtized közepén is "a titoktartást, a botrány elkerülését és az egyház jó hírének védelmét" tartotta a fő szempontnak.

A visszaélések áldozatai szerdán üdvözölték az újabb püspöki lemondást, ugyanakkor hozzátették: a jelentésben megnevezett további három püspöknek is távoznia kell hivatalából. "Rendkívül lehangoló és sértő dolog, hogy a szexuális visszaélések áldozatainak végig kell hallgatniuk, amint a püspökök sorra megmagyarázzák álláspontjukat, és megpróbálnak ragaszkodni a hatalmukhoz, míg végül szégyenteljes lemondásra kényszerülnek" - mondta Maeve Lewis, az áldozatok támogatására alakult egyik csoport, a Négyből Egy vezetője.

A 720 oldalas jelentés után XVI. Benedek förtelmesnek minősítette az esetet. Az egyházfő azt mondta, osztozik az ír hívők felháborodásában, és mély sajnálatot érez, amiért az ír katolikus egyház magas rangú vezetői évtizedeken át eltussolták a gyermekekkel szembeni visszaélések miatt tett panaszokat.