Hullarablással állhatták útját az újabb iráni tömegtüntetésnek

Vágólapra másolva!
Eltűnt a teheráni kórházból Mir Hosszein Múszavi iráni ellenzéki vezető agyonlőtt unokaöccsének a holtteste, így nem tudják megtartani a férfi hétfőre tervezett temetését. Iráni ellenzékiek szerint kormányügynökök vitték el a testet, hogy így akadályozzák meg a hétvégi tüntetéseken meggyilkolt férfi búcsúztatásából kialakuló esetleges újabb tömegdemonstrációt.
Vágólapra másolva!

Kormányügynökök vitték el a kórházból Mir Hosszein Múszavi iráni ellenzéki vezető meggyilkolt unokaöccsének holttestét, hogy megakadályozzák a temetését - írja ellenzéki forrásokra hivatkozva a BBC. Teheránban, ahol több mint egy hete ismét fellángoltak a tüntetések, a hétfői temetés adhatott volna újabb lendületet a kormányellenes tiltakozásoknak. A hétvégi zavargásokban az állami tévé szerint 15, más források szerint 8 ember vesztette eddig életét.

A korábbi iráni elnökjelölt Múszavi unokaöccsét a politikus honlapja szerint az egyik hétvégi tüntetésen lőtték hátba a rendfenntartók, amikor tüzet nyitottak a tömegre. A rendőrség tagadja, hogy lőttek volna, hétfő reggel ennek ellenére a megölt férfi testét őrző kórház előtt is nagy tüntető tömeg gyűlt össze - őket egy ellenzéki honlap szerint könnygázzal próbálták feloszlatni.

A BBC szerint a megyilkolt férfi, Szejed Ali Múszavi családja jelentette be, hogy nem tudják megtartani a temetést, mivel a kórházból elvitték a holttestet. A BBC Londonban tartózkodó iráni tudósítója szerint a temetés a további tüntetések gyújtópontja lehetett volna, mivel hatalmas ellenzéki tömegek gyűlhettek volna össze rajta. A kormány azonban a holttest eltüntetésével sem sokat javít a helyzetén, hiszen egy ilyen lépés nem csak az ellenzékből, de a vallásos konzervatívokból is óriási felháborodást válthat ki.

A kormány a temetés megakadályozása mellett jelentős ellenzéki vezéralakok letartóztatásával is elejét próbálja venni a tüntetések elharapózásának: hétfőn délelőtt Múszavi több idős segítőjét és támogatóját vették őrizetbe. Többek között letartóztatták a korábbi külügyminisztert, Ebrahim Jazdit, az Iráni Szabadság Mozgalom vezetőjét, valamint unokaöccsét, Lily Tavasolit. Ellenzéki források szerint Múszavi Tebrizi, Qom szent városának egyik vallási vezetője is a letartóztatottak között van. Mivel azonban az iráni kormány jelentősen korlátozza az országban működő külföldi médiumok működését, a jelentéseket nem lehet független forrásból megerősíteni.

Előzőleg hétvégén, majd hétfőre virradó éjszaka is komoly zavargások és összecsapások voltak az iráni fővárosban és több vidéki nagyvárosban is. A rendőrség több helyen könnygázt vetett be, volt, ahol a tüntetők támadták meg a rendőröket. A tüntetésekről korábbi cikkünkben részletesen is olvashat.