Megemelte a spanyol kormány a terrorriasztás szintjét

Vágólapra másolva!
A négyes skálán kettes fokozatú, terrorveszélyt jelző riasztás lépett életbe kedden Spanyolországban. A biztonsági szervek értesülései szerint az ETA nagyszabású terrorakciókra készül.
Vágólapra másolva!

A spanyol kormány kedden eggyel megemelte a terrorveszélyt jelző országos riasztás szintjét, így kettes fokozatú riadó lépett életbe a négyes skálán. Az intézkedést azután hozták, hogy a biztonsági szervek értesülései szerint a Baszk Haza és Szabadság (ETA) fegyveres szakadár szervezet akciót készül végrehajtani a közeljövőben.

Az Euskadi baszk rádió úgy tudja rendőrségi forrásból, hogy az ETA két nagyszabású akciót is tervez: egy magas rangú tisztségviselő elrablását és egy minisztérium vagy egy csendőrkaszárnya elleni merényletet. Alfredo Perez Rubalcaba spanyol belügyminiszter szerint a szervezet szeretné magára irányítani a figyelmet, kihasználva, hogy január 1-jétől fél éven át Spanyolország látja el az Európai Unió soros elnöki tisztségét.