Országos sztrájkkal feszítik tovább a hatalmi harcot Elefántcsontparton

Vágólapra másolva!
Általános sztrájkkal próbálja kiütni a hatalomból Laurent Gbagbo elefántcsontparti elnököt a novemberi elnökválasztáson magát győztesnek nyilvánító ellenzéki vezér. A hétfőn meghirdetett sztrájk ellenére Gbagbo elnök foggal-körömmel kapaszkodik a hatalmába, és óriási veszélyekkel fenyeget arra az esetre, ha szomszédai katonai erővel próbálnák elmozdítani őt.
Vágólapra másolva!

Általános sztrájkra szólította fel Elefántcsontpart lakosságát a novemberi választásokon magát győztesnek nyilvánító ellenzéki elnökjelölt, hogy így kényszerítse lemondásra a hatalmához továbbra is ragaszkodó korábbi elnököt. Alassane Ouattara ellenzéki vezér azt reméli, hogy felhívása az egész országot megbénítja, így Laurent Gbagbo elnök kénytelen lesz feladni hatalmát, Gbagbo azonban ismét világossá tette, hogy nem távozik - írja a brit Telegraph.

Elefántcsontpart a novemberi elnökválasztás óta a polgárháború küszöbén áll, a választáson ugyanis előbb Ouattara győzelmét hirdették ki, majd Gbagbo elnök csalásra hivatkozva mintegy félmillió szavazatot érvénytelenített, és közölte, hogy magát tartja győztesnek. Azóta mindkét elnökjelölt kormányt alakított, és híveik többször összecsaptak: az ország határait lezárták, a zavargásokban az ENSZ becslései szerint kétszázan meghaltak és ötszázan eltűntek.

Outtarát az ország északi felének lázadó fegyveresei támogatják, akik a 2002-2003-as polgárháború óta tartják ellenőrzésük alatt a fél országot, míg Gbagbo elnök továbbra is rendelkezik a hadsereg és a rendőrség felett (a két fél közötti konfliktus hátteréről itt olvashat bővebben). Bár az ENSZ, az EU és az USA is jelezte, hogy Ouattarát tartja a törvényesen megválasztott elnöknek, Gbagbo ellenállása a szankciók és a katonai fenyegetés ellenére sem rendült meg.

A Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) pénteki rendkívüli csúcsértekezletén jelentette be, hogy ha nem lesz más lehetőség, katonai erővel fog beavatkozni Elefántcsontparton, "hogy megvalósítsa az elefántcsontparti emberek akaratát". Gbagbo ezután közölte, hogy komolyan veszi a katonai fenyegetést, tábornokai pedig azzal válaszoltak, hogy egy esetleges beavatkozás több millió Elefántcsontparton élő nyugat-afrikai bevándorlót sodorna veszélybe.

"Ha belső rendbontások lesznek, ha polgárháború tör ki, nagy veszélyeknek nézünk elébe, mert nem hagyjuk, hogy a törvényeinket, az alkotmányunkat lábbal tiporják" - nyilatkozta Gbagbo elnök a francia Le Figaro napilapnak. "Az embereknek ki kellene verniük ezt az ötletet [a polgárháborút] a fejükből" - mondta, hozzátéve: "Mi nem félünk, mert minket támadnak meg, és a törvény a mi oldalunkon áll".

Gbagbo eltökéltségét erősítette meg Michael Espy amerikai politikus, Bill Clinton korábbi elnök mezőgazdasági minisztere is, akit az elefántcsontparti elnök arra kért, hogy elszigetelt kormányát képviselje az USA-val való tárgyalásokon. Espy a Gbagbóval folytatott egyeztetések után közölte, az elefántcsontparti elnök teljesen biztos abban, hogy az elnökválasztást a lázadók által ellenőrzött északi országrészben elcsalták, ezért semmiképp nem távozik.

Forrás: AFP
A két rivális: Gbagbo és Ouattara

"A kiújuló polgárháború elkerülhetetlen, ha ezt a krízist nem hatástalanítjuk" - mondta Espy. A konfliktus miatt már eddig is mintegy 14 ezer menekült hagyta el Elefántcsontpartot, a Libériába menekülő nők és gyerekek az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint egyre nagyobb segítséget igényelnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!