Vágólapra másolva!
Több mint 90 ember, köztük több gyerek is meghalt egy pakisztáni öngyilkos merényletben pénteken. A röplabdapályán végrehajtott robbantást még senki sem vállalta magára, de feltehető, hogy az iszlamista felkelők felelősek érte.
Vágólapra másolva!

Pakisztánban pénteken egy öngyilkos merénylő több tucat embert megölt és számosat megsebesített, amikor robbanóanyaggal teli járművét, egy nézőkkel teli sportpályára behajtva, az égbe röpítette.

A BBC internetes oldala és a Reuters hírügynökség pénteken még 88 halálos áldozatról írt, de szombat reggelre ez a szám 93-ra emelkedett, és miután a felderítés még nem ért véget, így további áldozatok kerülhetnek elő a romok alól. Rengeteg a súlyos sérült, a pálya közvetlen közelében több mint 20 ház összeomlott.

Rendőrségi beszámolók szerint a pályán éppen röplabdamérkőzést tartottak, amikor a terroristák egy Mitsubishi Pajeróval a pálya közepére hajtottak és felrobbantották magukat. A szemtanúk közül többen láttak egy, a felrobbantott autóval együtt érkező másikat elhajtani a helyszínről. Félő, hogy ez utóbbit egy másik merénylethez akarják majd használni - idézett a Reuters egy rendőrtisztet.

A merénylet az ország északnyugati határövezetében történt, Lakki Marvat környékén, a Reuters szerint egy olyan faluban, amely szemben áll a térség tálib lázadóival. Feltételezhető, hogy a támadással a helyieken akarnak bosszút állni, akik az utóbbi időben igyekeztek távol tartani településeiktől az iszlamista felkelőket.

Október óta a feltehetően az al-Kaidához köthető felkelők több száz embert gyilkoltak meg zsúfolt helyszíneken elkövetett robbantásokkal, annak ellenére, hogy a hadsereg offenzívát indított ellenük. Eddig még senki sem vállalta magára a merényletet.

A nap folyamán Vazirisztán északi részében egy feltehetőleg amerikai rakéta eltalált egy járművet, és megölt három tálib harcost. Az amerikai katonai szóvivők, a hasonló akciók esetében szokásos módon, nem kommentálják a támadást. Jóllehet Pakisztán nyilvánosan elítéli az esetenként polgári áldozatokat is követelő amerikai hadműveleteket, minden jel arra utal, hogy a kormányzat titokban támogatást nyújt hozzájuk.