Fél napot is késhet a budapesti gyors az európai havazás miatt

Vágólapra másolva!
Évtizedek óta nem látott havazás bénítja Közép-Európa közlekedését, a hótakaró miatt Svájcban lezárták a genfi repülőteret, Németországban pedig a hó bénítja a légi és közúti közlekedést is. Szlovákia és Csehország között egy vonalon megszűnt a vasúti összeköttetés, a zavarok a Budapestre tartó repülőket és nemzetközi vonatokat is érintik. Ferihegyen több járatot töröltek, a frankfurti gépek késnek, a Berlinből és Prágából jövő vonatok pedig akár 14 órát is késhetnek.
Vágólapra másolva!

Szinte teljesen megbénult vasárnap délelőttre több nyugat-és közép-európai ország közlekedése a nyugat felől érkező erős havazás miatt. A vastag hótakaró és a kidőlt fák vasúti pályákat és közutakat vágtak el, miközben forgalmas repülőtereket is le kellett zárni.

Németországban különösen az északi tartományokban alakult ki katasztrofális helyzet, ahol vasárnap hajnaltól mintegy 30 centiméter vastagságú új hó esett. Mecklenburg-Elő-Pomerániában rendkívüli állapotot hirdettek ki. Nem enyhült a helyzet az ország középső és déli részén sem, az ítéletidőt ráadásul nagy erejű szélvihar súlyosbítja.

A jegesedés és a hó miatt több út járhatatlanná vált, egyes szakaszokat a katasztrofális viszonyok miatt lezártak, több kis települést megközelíthetetlen. A német hatóságok vasárnap reggel arra szólították fel a lakosságot, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonaikat, akik pedig mégis útnak indulnak, azok csakis tele tankkal, illetve pokrócokkal felszerelve vágjanak neki az utaknak (A német kormány korábbi figyelmeztetéséről és a havazásra való felkészülésről itt olvashat bővebben).

Megbénult repterek

Vasárnap délelőtt a sűrű havazás miatt legalább 61 járatot töröltek Németország legnagyobb repülőterén, a frankfurti nemzetközi repülőtéren. A repteret üzemeltető vállalat, a Fraport szóvivője szerint délelőtt 33 leszállás és 28 felszállás hiúsult meg a havazás miatt, a Fraport a vasárnapra virradó éjszaka 400 tábori ágyat állított fel a repülőtéren rekedt utasok számára.

Vasárnap reggeltől újabb járatkimaradások voltak az ország más repülőterein, köztük a berlini repülőtereken is, miközben Svájc egyik legnagyobb repülőterét, a genfi nemzetközi repülőteret teljesen le kellett zárni. Itt több ezer utas rekedt a reptéren a kifutópályára hullott méteres hó miatt: a pályák megtisztítását vasárnap délre ígérték.

A lyoni repülőtéret szombat este lezárták, itt is utasok ezrei rekedtek a városban. Nyolcszáz embernek már nem jutott hely a környékbeli szállodákban, így ők a vöröskereszt által felállított kempingágyakon, a tranzitban voltak kénytelenek tölteni az éjszakát.

A járatkimaradások és késések a budapesti járatokat is érintik, a ferihegyi repülőtér honlapja szerint a délelőtti frankfurti járatok 1,5-2 órás késéssel indultak Budapestről, a egy genfi és egy zürichi járatot pedig töröltek. Az érkező gépek közül eddig Frankfurtból és Prágából is megérkezett minden járat, de több mint egy órát késtek.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az [origo]-nak vasárnap délben azt mondta, hogy Ferihegyen az időjárás nem okoz problémát, így csak azok a gépek nem indulnak el, amelyeket a célállomás nem tud fogadni. A szóvivő szerint a német partnerek már korábban jelezték, hogy nem fognak tudni megbirkózni a havazással, ezért több gép már el se tud majd indulni Németországból. Hardy szerint főleg a Lufthansa és a Malév azon a járatai maradhatnak el, amelyek Németországból jönnének, majd fordulnának vissza, de már Budapestre sem jutnak el a hó miatt.

Elvágott vasúti vonalak

A hó a vasúti közlekedést sem kímélte meg Közép-Európában: a havazás a német vasúton és Csehországban is hatalmas fennakadásokat okoz. A hó és a sínekre dőlt fák miatt megszakadt a vasúti összeköttetés Csehország és Szlovákia között Mosty u Jablunkova és Csaca (Cadca) között - közölte a cseh vasúttársaság. A pályán elakadt egy személyvonat, az utasokat autóbuszokkal szállítják el a helyszínről.

Both Ferenc, a MÁV sajtóügyeletese kora délután az [origo]-nak azt mondta, hogy a cseh kollégák vörös riasztásról és rendkívüli állapotokról számoltak be. Eszerint a nemzetközi vonatok Csehországban minimum 3-4 órát késnek az eddig hullott 30-40 cm hó miatt.

Both szerint nem kizárt, hogy a Berlinből Prágán át Budapestre közlekedő nemzetközi vonatok ki is maradhatnak, vagy 12-14 órás késéssel érkeznek meg, mivel a katasztrófavédelem és a meteorológia vörös riasztása nem csak Csehországban, hanem Németország keleti részén is érvényben van. A szlovák vasúttársaság ugyanakkor arról számolt be, hogy Szlovákiába egyelőre nem érkezett meg a hó, ott nem okoznak fennakadást az időjárási körülmények.

Lengyelország középső és déli körzeteiben is súlyos fennakadásokat okozott a havazás és a tükörjég a vasúti közlekedésben és az áramszolgáltatásban. Sziléziában szombat óta a sűrű havazás miatt 80 ezer ember maradt áram nélkül, miután a hótömeg számos villanyoszlopot megrongált, és vezetéket szakított le. Egyes kórházakban és szociális intézményekben megszűnt a fűtés és a vízellátás. Czestochowa környékén 10 távolsági személyvonat az eljegesedett síneken rekedt.

Ausztria keleti és déli részére is rendkívüli havazás jósoltak, de az előrejelzésekre rácáfolva vasárnap délig nem esett jelentősebb mennyiségű új hó. Egy délről érkező meleg légáramlat hatására jórészt eső, havas eső formájában volt csak némi csapadék, és az nem okozott jelentősebb gondokat a közlekedésben.

Nyugatabbra is fáznak

Hó borítja Nagy-Britannia egész területét is, ahol a hatóságok már kénytelenek takarékoskodni az útszóró sóval, hogy oda jusson, ahol a legnagyobb szükség van rá - írja a BBC. Az ország egyes területein mínusz 22 celsius fokot is mértek, szombaton a British Airways összesen 54 járatot törölt a londoni Hearthrow reptéren.

Hollandiában jégtörő hajók tisztítják a főbb hajózási csatornákat és az Ijsselmeer tavat, miközben százezren maradtak áram nélkül hosszú órákon keresztül a hideg időjárás miatt. Az amszterdami Schiphol repülőterén vasárnap sok járat késett, de a légi forgalom nem omlott össze. A Haarlem és Leiden közti, Bollenstreek nevű környéken, az ország leghíresebb tulipánnövelő térségében meghibásodott egy nagyfeszültségű vezeték, és emiatt százezren maradtak órákra áram nélkül. Belgiumban, a brüsszeli repülőtéren a szombati hatalmas káosz után vasárnap szintén valamelyest normalizálódott a helyzet.

Közben Franciaország és Észak-Spanyolország is további havazásokat vár. Franciaország déli részén nagyobb területek maradtak áram nélkül, az elmúlt napokban hulló 20 cm hó miatt a nagyobb francia városokban is több tucat repülőjáratot töröltek. Egy orosz légitársaság arról számolt be, hogy közel 1800 utasa rekedt Chambery repterén, a francia Alpokban, mivel a gépek nem tudtak felszálni a hó miatt - írta a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Százak fagytak meg Indiában

Egyes ázsiai országokban a sarkvidéki tél okozott komoly gondokat. Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm tartományban egy ember meghalt, 5500-at pedig ki kellett költöztetni lakhelyéről vasárnap. A térségben péntek óta tombol a hóvihar. Mintegy nyolcszáz lakóház összedőlt, közel ötezer pedig megrongálódott. Sok helyen nincs áram, a közlekedés pedig káoszba fulladt a Közép-Ázsiához közeli, hagyományosan muzulmán többségű régióban. Kína északi részén január 1-je óta támad a sarkvidéki hideg. Több térségben már szinte egyáltalán nem működik az áramszolgáltatás.

India északi és keleti részén összesen 239-en fagytak meg az utóbbi napok rendkívüli hideghullámában. Egyedül az északi Uttar Prades szövetségi államban vasárnapra virradóra 15-en fagytak meg. Az áldozatok többsége idős vagy olyan rászoruló volt, akik nem tudtak megfelelően védekezni a hideg ellen. Akadozik a vasúti és a légi közlekedés is Indiában is, ahol a meteorológiai előrejelzés szerint a fagyok még keddig tartanak.

Mexikóban a rendkívüli hideghullám következtében kilenc ember veszítette életét, kihűlés és rossz kályhák okozta szénmonoxid-mérgezés miatt. A szokatlan hideghullám különösen az ország általában meleg éghajlatú északi körzeteit érinti, ahol az otthonok többségében nincs semmiféle fűtés.