Kínai diák késelt egy francia egyetemen

Vágólapra másolva!
Viselkedési zavarokkal küzdött az a kínai diák, aki megölt egy embert és megsebesített hármat a franciaországi Perpignan egyetemén. A korábban kórházban is kezelt zavart fiú egy majdnem 30 centis késsel szúrta meg áldozatait.
Vágólapra másolva!

Henteskéssel egy embert megölt, három másikat pedig megsebesített szerdán egy kínai diák a dél-franciaországi Perpignan egyetemén. Jean-Pierre Dreno államügyész szerint egy magatartási zavarokkal küzdő 26 éves szociológia szakos hallgató egy 49 éves titkárnőt megölt, az egyetem három másik tanárát pedig megsebesítette, egyet közülük súlyosan.

Az ügyész elmondta: a kínai diák reggel fél tízkor támadt rá egy 20-30 centiméteres hosszúságú henteskéssel a szociológia tanszéken tartózkodókra. A támadás halálos áldozatát mellkasán és a torkán, a súlyos sérülésekkel ápolt tanárt az arcán, a karján és a lábán érték a szúrások, miközben védekezni próbált. A támadót a helyszínen őrizetbe vették, és jelenleg a rendőrségen folyik a kihallgatása. Tettének okai egyelőre nem ismertek.

A másodéves hallgatót magatartási zavarai miatt novemberben a perpignani kórházban kezelték. Félévi vizsgáit nem tette le, és a második félévre sem iratkozott be január elején. Hétfőn azonban megjelent tanárainál a szociológiai tanszéken, akik továbbra is zavaros viselkedése miatt értesítették az egyetem orvosát.

Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter a helyszínre utazott, Nicolas Sarkozy államfő pedig közleményben fejezte ki együttérzését az egyetemi közösséggel. Egyúttal jelezte: szeretné, ha a nyomozás a lehető leghamarabb fényt derítene a történtekre.