Öten meghaltak egy brazíliai börtönlázadásban

Vágólapra másolva!
Öt fogoly meghalt, nyolc megsebesült, miután két rivális banda között zavargások robbantak ki a dél-brazíliai Paraná állam egyik börtönében. A börtönlázadás csütörtökön kezdődött, péntek este tárgyalásokkal fejeződött be.
Vágólapra másolva!

Öt elítélt meghalt, nyolc pedig megsebesült a dél-brazíliai Paraná államban kitört börtönlázadásban - jelentette be szombaton a brazil állam regionális kormánya.

A zavargások a paranái központi börtönben robbantak ki még csütörtökön, amikor a rivális bandák szembenállása erőszakba torkollott. Az összecsapásokban az összesen 1600 rabból 1200 elítélt vett részt: hárman szénné égtek, ketten halálos sebeket kaptak, és nyolcan megsebesültek, egynek közülük súlyos az állapota.

A televízió azt mutatta, amint a curitibai fogda tetején néhány fogoly egy embert rugdos, másokat pedig botokkal vernek - írja a Fox News.

A katonai rendőrség végül helyi idő szerint péntek este fegyverhasználat nélkül, tárgyalásokkal vetett véget a börtönlázadásnak. A rabok elengedtek három, a lázadás elején túszul ejtett büntetés-végrehajtási alkalmazottat is.

Helyi sajtóértesülések szerint a börtöncellák 90 százalékát teljesen szétrombolták, ezért a hatóságoknak intézkedniük kell a rabok más fegyintézetekbe való átszállításáról.

A legtöbb brazil börtön rendkívül túlzsúfolt és a bandák irányítása alatt áll.