Kiakadt a szüleiken élősködő fiatalokon az olasz miniszter

Vágólapra másolva!
Akár a jogszabályokat is módosítaná egy olasz miniszter annak érdekében, hogy a gyerekek ne maradjanak szüleik nyakán felnőtt korukban. A politikus egy apát zsebpénz fizetésére kötelező bírósági ítéleten háborodott fel, a szülői házban ragadó gyerekek problémája azonban már régóta ismert Olaszországban.
Vágólapra másolva!

A törvénymódosítástól sem riadna vissza Renato Brunetta közigazgatási miniszter, hogy rábírja a szüleiknél élő felnőtteket arra, hogy önállósodjanak, és elköltözzenek otthonról. Brunetta az után beszélt erről, hogy bíróság arra kötelezett egy 60 éves apát, továbbra is nyújtson anyagi segítséget 32 éves lányának, aki már nyolc évvel korábban befejezte egyetemi tanulmányait - írja a BBC.

A miniszter felháborodva fogadta az ítéletet, és szerinte változtatni kell azon, hogy a gyerekek felnőtt korukban is szüleiken élősködnek. Olaszországban az európai átlaghoz képest magas azoknak az aránya, akik csak jóval 18 éves koruk felett hagyják el a szülői házat. A BBC idéz egy múlt hónapban készült felmérést, amely szerint a 18 és 39 év közöttiek 70 százaléka szüleinél él.

Maga Brunetta sem járt elöl jó példával. "Jómagam is csak harmincéves koromban költöztem el a szüleimtől, egészen addig még csak be sem vetettem egyedül az ágyamat. Ezért szégyellem is magam" - idézte az MTI a minisztert, akinek törvénymódosítási javaslatát ugyan a BBC szerint egyik politikai erő sem támogatta, de a kutatók ettől függetlenül régóta figyelmeztetnek arra, hogy az önállósodásra képtelen fiatalok az ország fejlődése szempontjából is problémát jelenthetnek.