Rekeszhalmozó munkások zárták el a belga sörcsapokat

Vágólapra másolva!
Sztrájkhelyzet alakult ki Belgiumban, azonban nem a tömegközlekedés vagy az áramellátás bénult meg, hanem a sörgyártás. Az ország és a világ egyik legnagyobb söripari konszernje ugyanis elhatározta, hogy európai dolgozóinak tíz százalékát kirúgja a válság miatt. A munkások tiltakozásul rekeszhalmokat építettek, és akadályozták a sörgyárak forgalmát, így viszont ürességtől konganak a boltok polcai. A helyzet most megoldódni látszik, de a sörgyár vezetői attól félnek, a tiltakozási hullám a világ más részeire is átterjed.
Vágólapra másolva!

Egyvalami van Belgiumban, ami még a Tintin-képregényeknél, a csokinál és a női teniszsztároknál is jobban kötődik az országhoz az amerikai Time magazin szerint, és ez a sör. Belgium a sörgyári munkások több mint két hete lezárták a gyárak bejáratait, a blokáddal 263 társuk elbocsátását akarják megakadályozni. A blokád következtében olyan neves sörmárkák nem jutnak el a belga üzletek polcaira, mint a Stella Artois, a Beck's, a Leffe, a Hoegaarden és a Jupiler.

A BBC szerint az Anheuser-Busch InBev (AB InBev) leuveni és liége-i gyárának munkásai és a cég között zajló tárgyalások két hétig nem hoztak eredményt, de a csütörtöki harmadik fordulón ideiglenesen megállapodásra jutottak az InBev és a szakszervezetek képviselői. Eszerint a cég elhalasztja a leépítést, és létesít 40 munkahelyet az értékesítési részlegen - írja az AP.

A sörgyárak blokádja január 7-én kezdődött, a munkások szép lassan, LEGO-kockának használva a sörösrekeszeket, falat építettek a gyárak bejáratainál. Így Karen Coeck InBev-szóvivő szerint a cég képtelen volt bejuttatni a gyárba a nyersanyagot, az üres üvegeket és a rekeszeket. Emellett Coeck szerint tele vannak a söröshordók és tárolók is, lassacskán már nem tudják hol tárolni az elkészült sört.

Épülő blokádok, lassan reagáló vállalat

Kedden az InBev felajánlotta a munkavállalóknak, hogy 150 embert idő előtt hajlandóak nyugdíjazni és 70 új pozíciót létesítenek, ha a szakszervezetek is rábólintanak erre - írja a Reuters. A szerdára tervezett tárgyalást aztán csütörtökre halasztották. Közben az InBev bejelentette: ideiglenesen valamennyi dolgozó munkaviszonyát felfüggeszti. A szakszervezetek erre türelmetlenül reagáltak, és közölték, hogy így a dolgozni akaró alkalmazottak is a cég ellen fognak fordulni. "Ők még tudnának termelni... legalább egy hétre elegendő nyersanyag van még" - mondta egy szakszervezetis a Reutersnek.

"Folytatni fogjuk a blokádot, és el fogjuk dönteni, hogy erősítjük-e a tiltakozó akciót" - közölte egy szakszervezeti vezető a BBC-vel a befuccsolt keddi tárgyalás után, pedig a szakszervezetek addig sem bántak kesztyűs kézzel a céggel: tíz sörgyári vezetőt túszul ejtettek január elején, majd csak másnap 11 órás fogva tartás után engedték el őket. Az InBevnek lett volna joga rá egy január 15-i bírósági végzés szerint, hogy erővel áttörje a blokádot, de a szakszervezetek szerint ez csak súlyosbította volna a helyzetet - írja a Telegraph. Az InBev is inkább a tárgyalásos utat választotta.

Hatalmas profit, csökkenő sörivás

A szakszervezeteket az is komolyan felhúzta a Time magazin szerint, hogy a tavalyi év első harmadában az AB InBev 1,55 milliárd dolláros profitot vallott be. "Ez a kapitalizmus rút arca" - mondta Roger Van Vlasselaer, az egyik szakszervezet flamand munkásainak vezetője. "Az AB InBev csak a részvényeseire gondol... Nincs elegendő okuk kirúgni ennyi embert" - tette hozzá Van Vlasselaer.

Az AB InBev azonban nemcsak Belgiumban tervez leépítéseket, egész Európában erre készül, nyolcezres munkaerejének tíz százalékát akarja eltávolítani - írta a BBC a cég január 8-i bejelentéséről. "Mégha a sör hagyományosan az egyik legellenállóbb terméknek is bizonyult a kevésbé virágzó gazdaságú időkben, a mi iparágunk sem immunis az általános gazdasági klímára" - közölte ekkor a cég.

A Time szerint azért is került bajba a sörgyártó világcég, mert az Anheuser-Busch 2008-as felvásárlásával nagy adósságot halmozott fel, a vételárat még mindig nem sikerült kifizetnie. Emiatt el kellett adnia több érdekeltségét: amerikai vidámparkokat, és ír, skót és közép-európai műveleteit le kellett állítania (a Borsoditól is megszabadult 2009 végén). Ráadásul a cég szerint az európaiak szívesebben isznak bort és töményszeszt az utóbbi években, mint sört.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fDD0fmgszgmBv2QO

Az AP videoriportja a barikádjuk mellett őrködő sörmunkásokról

Belgium mellett elbocsátások várhatók Németországban, Franciaországban, Luxemburgban és Hollandiában is. Azért jutott idáig a cég a brit Telegraph szerint, mert a belgák sörfogyasztása a 2000-ben mért mennyiség 20 százalékára esett vissza 2008-ra (a Napi Gazdaság nyáron azt írta, hogy Magyarországon is visszavetette a sörfogyasztást a gazdasági válság). A Time magazin szerint míg egy átlagos belga ötven éve 118 liter sört döntött egy év alatt magába, addig az utóbbi években ez a szám 86 literre esett vissza. Belgium úgy próbált túlélni a Time szerint, hogy 2007-ben a legyártott sör 57 százalékát exportálta, szemben az 1970-es 7 százalékkal.

A serivók túlélésének titka

A BBC szerint azonban nem volt ok a nagyobb pánikra a belga sörbarátok körében, mivel az InBeven kívül mintegy 125 sörfőzde kínálja kb. 800 féle sörét Belgiumban. Az InBev söreinek kiesése ettől függetlenül kényelmetlen lehet a vásárlóknak, mivel a belga sörpiac 57 százalékát lefedik a cég által gyártott sörmárkák. A Primus nevű sörgyár rögtön reklámakciót indított a nagy konkurens kiesésével.

A Delhaize és Carrefour áruházláncok már kedden közölték: drámaian elapadt az InBev által gyártott sörök raktári mennyisége. A Carrefour szóvivője azt mondta: szerdától lesz a polcokon is érezhető a probléma, így a rivális Heineken termékéből, a Maesből például többet rendeltek - közölte a Reuters. A Delhaize készletei szerdán fogytak ki, Chris Sallaerts igazgatóhelyettes közölte: "Központi raktárunk nem tud többet kiszállítani" az InBev söreiből. A bárok és kocsmák is ugyanilyen rosszul jártak a sörsztrájkkal, az ő készleteik is megcsappantak.

ForrA!s: AFP
Már alig kapható az InBev híres söre, a Stella Artois a belga boltokban

Az AB InBev és az egész belga söripar attól tart, hogy az egyelőre csak a belga piacukat leblokkoló kezdeményezés továbbterjedhet. "A közvetlen hatás kicsi, mert Belgium csupán az eladások néhány százalékát teszik ki, de az emberek sztrájkról beszélnek... Ez viszonyt olyasvalami, ami máshol is elterjedhet" - mondta egy brüsszeli sörkereskedő.

A belgák azért megtalálják az utat a sörhöz: egy diákot az csábított a sztrájkolók közelébe, hogy elterjedt: ingyen Stellát osztogatnak a munkások a gyárnál. "Nem tudnám elképzelni Belgiumot sör nélkül. A belga sör a legjobb a világon" - mondta a sztrájkot támogató diák.