Vágólapra másolva!
Megrohanta a tömeg az élelmiszerszállítmányt Haitin egy segélyosztásnál szombaton. Az ENSZ-katonák könnygázt lőttek ki és figyelmeztető lövéseket adtak le. Közben megérkezett Haitire a Debreceni Egyetem segélycsapata is, amely sátorkórházat állít majd fel Port-au-Prince-ben.
Vágólapra másolva!

Figyelmeztető lövésekkel és könnygázzal próbáltak megfékezni ENSZ-katonák szombaton egy segélyosztásnál összeverődött, több száz fős tömeget Port-au-Prince-ben. A brazil kéksapkások egy régi katonai repülőtéren létesített segélyosztóhelynél próbálták fenntartani a rendet. A tömeg előbb békésen állt sorban az élelmiszer-csomagokért, szójababolajért és vízért, valamint rádiókért, de később megrohanta a szállítmányt.

A brazil békefenntartók nem vettek észre egy kisebb verekedést, és az fokozódott zavargássá. A figyelmeztető lövések és könnygáz sem használtak, nem bírtak a tömeggel, így végül hagyták, hogy az emberek folytassák a harcot az élelemért és az információforrásként nélkülözhetetlen rádiókért.

Az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA) szóvivője, Elisabeth Byrs Genfben azt mondta, hogy elszigetelt esetről van szó, szerinte ritkán jeleztek hasonló incidenst a haiti humanitárius műveletek során. "Nem rendkívüli, hogy a lakosok kétségbeesése miatt történnek ilyen esetek, de az ENSZ haiti békefenntartó alakulata minden humanitárius akciót kézben tart" - jelentette ki.

A haiti kormány nyilvánosságra hozta a legfrissebb hivatalos adatokat, amely szerint a január 12-i földrengésben 112 226 ember vesztette életét, 194 ezren sérültek meg és 1 millió ember otthona dőlt romba. A legsúlyosabb károk a fővárosban Port-au-Prince-ben, Jacmelben és Leogane-ban keletkeztek. A kormány sátorvárosokat épít vidéken 400-500 ezer fővárosi számára, akik hajlék nélkül maradtak a földrengés miatt, és azóta az utcákon élnek.

Megérkezett a debreceni segítség

Vasárnap megérkezett Haitire a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja - közölték a csapatnak a segítségnyújtók kinti útját folyamatosan nyomon követő debreceni tagjai. Késmárky András, a csapat vezetője első bejelentkezésekor elmondta: jelenleg Port-au-Prince-ben tartózkodnak. Állítása szerint hétfőn este - magyar idő szerint éjszaka - azonban áthelyezik a csapatot egy hegyre, ahol valószínűleg nem lesz térerő, és nem tudnak majd jelentkezni.

Az orvoscsoport vezetője korábban azt mondta, hogy sátorkórház felállításával olyan helyen kívánnak segíteni a sérülteken, ahová eddig nem, vagy csak kis számban jutottak el a mentőcsapatok. Fontos küldetésüknek tekintik azt is, hogy részt vegyenek a járvány kitörésének megakadályozásában - tette hozzá Késmárky.

Az [origo] Haitiről szóló cikkeit itt találja.