Három nagy robbanás volt bagdadi szállodáknál

Vágólapra másolva!
Autókba rejtett pokolgépek robbantak hétfőn három nagy bagdadi szálloda közelében. A robbantássorozat, amelyben közel negyven ember vesztette életét, azután kezdődött, hogy a kormány bejelentette: kivégezték Vegyi Alit, Szaddám Huszein egykori iraki diktátor unokatestvérét.
Vágólapra másolva!

Három igen erős robbanás volt hétfőn Bagdadban, egy nagy szállodáknak helyet adó belvárosi övezetben, nem messze a kormányzati negyedtől. A BBC szerint legalább 36-an vesztették életüket és 70-en megsebesültek. A rendőrség szerint öngyilkos merénylők robbantottak autókba rejtett pokolgépekkel.

A kormány nem sokkal korábban, hétfőn jelentette be, hogy kivégezték Szaddám Huszein egykori iraki diktátor unokatestvérét, Vegyi Alit. (Erről bővebben itt olvashat.)

Az első robbanás a Tigris folyó keleti partján, az Ishtar Sheraton szálloda közelében, második a Babylon hotelnél, a harmadik az al-Hamra szállónál történt. A három robbanás mindössze pár perc különbséggel következett be az egymástól távol lévő épületeknél. A televíziós felvételeken látszik, hogy a robbanások kivédésére emelt falak a földre omlottak, és kiégett több gépkocsi. A belügyminisztérium szerint a merénylők láthatóan a szállodákat szemelték ki célpontnak.

Bagdadban a legutolsó nagy merényletek decemberben voltak: 8-án öt összehangolt robbantás 127 halálos áldozatot szedett.