Kivégezték Vegyi Alit

Vágólapra másolva!
Végrehajtották az emberiség elleni bűnök miatt kiszabott halálos ítélet Vegyi Alin, Szaddám Huszein egykori iraki diktátor unokatestvérén - jelentette be hétfőn az iraki kormányszóvivő. A bejelentést robbanássorozat követte Bagdadban.
Vágólapra másolva!

Akasztással kivégezték Szaddám Huszein egykori iraki diktátor unokatestvérét, a Vegyi Aliként ismert Ali Haszan al-Madzsídot - jelentette be hétfőn az iraki kormányszóvivő a BBC szerint. Vegyi Alit négyszer is halálra ítélték emberiség elleni bűntettek miatt.

Ali Haszan al-Madzsíd az amerikai invázió előtt a kormányzó Baasz párt regionális vezetője volt. Gúnynevét azután kapta, hogy egy kurdok elleni támadásban vegyi fegyverek bevetését rendelte el. Az ötezer ember életét követelő gáztámadásért idén januárban ítélték halára.

Vegyi Ali fontos szerepet vállalt az 1980-as években és 2007-ben a kurdok ellen elkövetett népirtásban is. Két másik alkalommal siíta muszlimok meggyilkolásáért ítélték halálra. A negyedik halálbüntetést azért szabták ki rá, mert 1988-ban parancsot adott a Halabja kurd város lakói elleni gáztámadásra. A 68 éves egykori iraki belügyminiszter parancsára akkor ötezer embernek kellett meghalnia, mert a település felett köröző iraki vadászgépek öt órán át eresztették Halabjára a mustárgázból és többféle ideggázból készült halálos keveréket - írta korábban a BBC.

Vegyi Alit 2003-ban fogták el, öt hónappal Irak amerikai megszállása után. A halálos ítéleteket az iraki legfelsőbb bíróság mondta ki rá, az a testület, amely korábban Szaddám Huszeint is halálra ítélte. A BBC bagdadi tudósítója szerint Vegyi Al legalább annyira megtestesítette a Szaddám Huszein-rezsimben a gonoszt, mint maga Szaddám. Felakasztása a nemzeti megbékélés felé vezető lépésnek illetve egy ronda fejezetet lezárásának tekinthető - írta a tudósító.

"Madzsíd volt Szaddám baltája" - állt a Human Rights Watch emberi jogi szervezet egyik jelentésében. Vegyi Ali kíméletlenül üldözte a rezsim kritikusait, még a saját családját sem kímélte. 1996-ban kivégeztette két unokaöccsét, akik átmenetileg Jordániában telepedtek le. Egy különleges egység két tagját pedig árulás miatt nyilvánosan, saját kezével fejezte le.

A kormányszóvivő bejelentése után nem sokkal három nagy robbanás volt Bagdadban szállodák közelében. A robbantássorozatban legalább 36 ember meghalt. (Erről itt olvashat részletesebben.)