Távozott Hondurasból a megbuktatott elnök

2010.01.27. 23:57

Manuel Zelaya korábbi hondurasi elnököt Porfirio Lobo új elnök személyesen kísérte ki a repülőtérre, miután engedélyt adott neki az elutazásra. Zelayát kedden mentették fel, előtte szeptembertől a brazil nagykövetségen élt. A korábbi elnök távozásával abban bíznak, hogy lezárul a politikai válság.

Távozott Hondurasból a tavaly nyáron megbuktatott elnök, aki hónapok óta a brazil nagykövetségen tartózkodott, de utódja szerdai beiktatásával párhuzamosan amnesztiát és engedélyt kapott az elutazásra.

Manuel Zelayát az új elnök, Porfirio Lobo személyesen kísérte ki a főváros, Tegucigalpa repülőterére, ahonnan felszállt vele a Dominikai Köztársaságba tartó gép.

A hondurasi legfelsőbb bíróság helyi idő szerint kedden mentette fel azokat a katonai parancsnokokat, akik részt vettek Manuel Zelaya államfő megbuktatásában. Néhány órával később pedig a tegucigalpai parlament politikai büntetlenséget szavazott meg Zelayának és mindenkinek, aki részt vett eltávolításában.

E két lépéssel, valamint azzal, hogy szerdán beiktatták hivatalába Porfirio Lobo új elnököt, valószínűleg lezárul a hondurasi politikai válság és a közép-amerikai ország nemzetközi elszigeteltsége. Lobo az eskü letétele után közvetlenül magához kérette a parlamenti amnesztiát tartalmazó dokumentumot, és - saját beszédét is félbeszakítva - aláírásával érvényesítette a határozatot.

Zelayát a hadsereg június 28-án tartóztatta le, és küldte száműzetésbe Costa Ricába az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vita nyomán. Néhány órával később a hondurasi parlament megfosztotta tisztségétől a baloldali politikust, aki azonban nem adta fel a harcot: szeptemberben titokban visszatért az országba, és a brazil képviseleten keresett menedéket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK