Dániában korlátozzák a burka és a nikáb viseletét

Vágólapra másolva!
A dán kormány mai döntése értelmében korlátozza a tradicionális muszlim öltözetnek számító burka és nikáb viseletét A kormányfő közleményének indoklása szerint ezeknek a ruhadaraboknak nincs helyük a dán társadalomban.
Vágólapra másolva!

A liberális-konzervatív dán kormány csütörtökön a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, de az iskolákra, a közigazgatásra és a vállalatokra bízta e muszlim női viseletekre vonatkozó szabályozást.

"A burkának és a nikábnak nincs helye a dán társadalomban, és a kormány elszánt az általuk jelképezett ember- és nőfelfogás elleni harcra" - áll a kormányfő hivatala által kiadott közleményben. A burka tetőtől talpig fedi a testet, és még a szem előtti rést is háló takarja, a nikáb pedig a teljes arcot eltakaró kendő, amelyet a muszlim nők a földig érő köpenyük fölé húznak a fejükre.