Az őstehetség is beszáll az abortuszháborúba

Vágólapra másolva!
Húsz év alatt közel hatezer erőszakos akciót hajtottak végre amerikai abortusz ellenes aktivisták, nyolc áldozatukat megölték, másik 17-et pedig megpróbáltak megölni. Az indulatok forrnak: a héten találta bűnösnek egy amerikai bíróság az egyik abortuszpárti orvos gyilkosát, a CBS amerikai tévéadó pedig úgy döntött, hogy a hagyományokkal szakítva abortusz ellenes filmet közvetít jövő héten az amerikaifoci-bajnokság népünnepélynek számító döntőjében.
Vágólapra másolva!

Nagy vita előzi meg a már-már nemzeti ünnepnek tekintett legnagyobb amerikai sporteseményt, a Super Bowlt, vagyis a nemzeti amerikaifutball-bajnokság döntőjét. Egy, a jövő hétvégén összecsapó Indianapolis Colts és a New Orleans Saints mérkőzésének félidejében műsorra tűzött reklám keltett indulatokat. Az amerikai keresztény jobboldal egyik legbefolyásosabb szervezete, a Focus on the Family által finanszírozott hirdetés abortuszellenes üzenetet hordoz.

A filmben egy, a mérkőzéseken a szeme alatti festékfoltokon rendszeresen bibliai fejezetszámokat hordó rendkívüli tehetségnek tartott fiatal amerikai focista, Tim Tebow és édesanyja osztja majd meg a világgal történetüket. Ennek lényege, hogy az anya terhessége alatt több komplikáció is fellépett, de az orvosok tanácsai ellenére sem egyezett bele az abortuszba, a film tanulsága pedig az, hogy jól döntött.

Az ötödik gyerekeként született fiú 2007-ben - első másodéves hallgatóként - elnyerte a Heisman-díjat (az amerikai egyetemi focistáknak kiosztott rangos elismerés), és még három hasonló díjat, mint a legjobb irányító, a legjobb amatőr sportoló és a legjobb amerikai-focista. Tebow 2010-ben kezdi profi karrierjét, és nagy várakozás előzi meg játékát.

Politikus hirdetés

A hirdetés kicsapta a biztosítékot számos abortuszpárti és nőjogi szervezetnél, de sokan támadják a mérkőzést sugárzási jogát idén birtokló CBS tévécsatornát amiatt is, hogy szembe ment korábbi gyakorlatával, és nem utasította el a politikai jellegű reklám sugárzását. 2004-ben két hirdetés sugárzását is megtagadta a csatorna, az egyikben George W. Bush amerikai elnök politikáját kritizálta volna a MoveOn.org nevű szervezet, a másikban a United Church of Christ nevű egyház hirdette volna nyíltságát, többek között egy meleg párral. A mostani döntés miatt internetes petíciók tucatjait szervezték az elégedetlenkedők, és több ezren csatlakoztak a Facebookon a témában indított csoporthoz is.

"A Super Bowl hagyományosan az emberek megnevettetéséről szól, és ugyan Tebow hitének őszinteségét nincs ok kétségbe vonni, az emberek azt hiszem mégis zavarónak fogják találni ezt. Ez egy rendkívül érzékeny téma, és csodálkozom, hogy a CBS belemegy ilyenbe, azután a hatalmas botrány után, amelyet Janet Jackson mellbimbója okozott" - idézte a Guardian a Tebowról sokat író Clay Travis amerikai sportújságírót.

Az abortuszkérdés körül komoly indulatok dúlnak az Egyesült Államokban, ahol 1973-ban mondták ki, hogy alkotmányellenes megfosztani a nőket a terhesség-megszakítás választásának lehetőségétől, de sok tagállamban így is törvénytelen a beavatkozás. Pártolói a nők szabad választásának fontosságát hangsúlyozzák, ellenzői az élet minden áron való védelmével érvelnek.

Erőszakos nyomulók

Az indulatok felkorbácsolásában nagy szerepük van a gyakran agresszív életpárti szervezeteknek, amelyek aktivistái rendre ott tiltakoznak az abortuszklinikák közelében, véres elvetett magzatok képeivel igyekeznek elriasztani a nem kívánt terhességüknek véget vetni kívánó nőket, szinte éjjel-nappal lesik a klinikák környékét, és sok aktivista a tettlegességtől sem riad vissza, akár a paciensekkel, akár az orvosokkal szemben.

Forrás: AFP

A közel hárommillió dollárba (több mint 580 millió forint) kerülő reklámot finanszírozó Focus on the Family ennél ugyan finomabb módszerekkel dolgozik - például terhes-tanácsadó központokat üzemeltetnek, ahol ingyenes ultrahang-vizsgálatokkal igyekeznek eltántorítani az abortuszt fontolgató nőket -, de céljuk megegyezik radikálisokéval: ne lehessen abortuszt végrehajtani. Az alapító, James Dobson egy másik szervezetével 2006-ban félmillió dolláros kampányt indított, hogy elérje: foglalják alkotmányba az abortusztilalmat.

Mások azonban nem feltétlenül ragaszkodnak a törvényes módszerekhez. Az elmúlt két évtizedben nyolc gyilkosság, 17 gyilkossági kísérlet, és közel hatezer erőszakos cselekmény - bombatámadások, gyújtogatások, emberrablások - elkövetése, valamint megszámlálhatatlan telefonos és leveles, nem ritkán halálos fenyegetés írható a szélsőséges amerikai abortuszellenes aktivisták számlájára - áll a Pro Choice America, egy abortuszpárti szervezet tavalyi összesítésében. A támadók célkeresztjében terhesség-megszakítást végző orvosok, ilyen klinikák és illetve ezek alkalmazottai, esetenként páciensei állnak.

Vérdíjak és lelőtt doktorok

1993 óta négy orvost, két klinikai alkalmazottat, egy kísérőt, és egy biztonsági őrt öltek meg. Volt olyan orvos, akit konyhaablakán keresztül lőttek agyon, két recepcióst egy klinikára tüzet nyitó fegyveres gyilkolt meg, egy másik doktort egy betegkísérővel - aki a klinikára igyekvőket óvta a tiltakozók zaklatásaitól - együtt lőtt agyon egy szélsőségesen életpárti tiszteletes, és volt olyan biztonsági őr, akivel egy abortusz-klinika elleni pokolgépes merénylet végzett.

Legutóbb tavaly májusban öltek meg egy orvost, a kansasi Dr. George Tillert. Tiller azon kevesek egyike volt, akik indokolt esetben a terhesség kései szakaszában is vállaltak terhesség-megszakítást. A férfit egy májusi vasárnap lőtték le, amint a helyi templomban adományokat szedett a gyülekezet számára. Támadója, Scott Roeder szemen lőtte. A Super Bowl döntőjében sugárzott reklám azért érkezik különösen érzékeny időpontban, mivel a kansasi Wichitában most folyik Roeder hatalmas médiaérdeklődéssel kísért pere.

Eltervezte

Az evangélikus férfi január 28-án elismerte, előre eltervezte az orvos megölését, lőgyakorlatokat is tartott, majd követte áldozatát a templomba, ahol aztán szemen lőtte. Roeder, aki nyomozati vallomásában azt is beismerte, hogy már 1993-ban felmerült benne Tiller megölésének gondolata, arról is beszélt, hogy sokáig fontolgatta miként végezzen az orvossal. Felmerült benne, hogy levágja a kezeit, de akkor még tudott volna oktatni, így úgy döntött meg kell ölnie. Azért gyilkolt, hogy meg nem született gyermekek életét védje meg - mondta, majd a kérdésre, hogy bűnösnek tekinti-e magát, nemmel felelt. A bíróság pénteken bűnösnek mondta ki a férfit, aki életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.

Tillert, aki korábban többször nyíltan kiállt az abortuszellenes aktivistákkal szemben, korábban is érte már támadás, 1993-ban kezeit lőtték meg, 1986-ban csőbombát robbantottak klinikája előtt.

Az orvosok támadóinak többségét elkapták, többnyire életfogytig tartó börtönre ítélték, de volt, akire halálos ítéletet szabtak ki. A rendre magányos elkövetőket egyetlen esetben sem lehetett egy-egy konkrét szervezethez kapcsolni, ám feltűnő, hogy az első, 1993-as gyilkosság előtt az akkori áldozatról - illetve más abortuszt végző orvosokról - készült vérdíj-plakátok láttak napvilágot.

Veszélyes akták

Hasonló kiadványokat előszeretettel tettek közzé az abortusz-ellenes csoportok. 1999-ben Portlandban 109 millió dolláros kártérítésre megfizetésére ítéltek (az ítéletet később enyhítették) két ilyen szervezetet, amelyek ötezer dolláros vérdíjról szóló plakátokat sokszorosítottak terhesség-megszakítást végző orvosok nevével, fényképével, elérhetőségeikkel, illetve családtagjaik, barátaik személyes adatait gyűjtötték, és tették közzé egy honlapon.

ForrA!s: AFP

A Nuremberg-aktákként ismertté vált adatbázist, amelyben a meggyilkolt orvosok neve áthúzva, a megsebesítetteké szürke háttér előtt jelent meg, többször is eltávolíttatták a hatóságok, de szólásszabadságra hivatkozva újra és újra visszakerült az internetre. A honlap alapítója, a georgiai Neal Horsley jelenleg is fenntart egy oldalt, ahol felsorolja az eddig meggyilkolt vagy megsebesített orvosok és alkalmazottak neveit, érdekes módon többet is, mint amennyi a Pro Choice America összesítésében szerepel. A honlapon bőséges képanyag is található különböző abortuszklinikákról, az oda tartó paciensekről.

Horsley idén indul a georgiai kormányzóválasztáson, programjának része, hogy az államot kiléptesse az Egyesült Államokból, és hogy olyan törvényt hozzon, amely halálbüntetéssel sújtja az abortuszt végrehajtókat.

"Az utolsó abortuszdoktor"

"Úgy vélem, fasiszta mozgalommal van dolgunk. Egy terrorista, erőszakos terrorista mozgalommal, fasiszta ideológiával..." - mondta tavaly, nem sokkal Tiller meggyilkolása után az amerikai Esquirernek, a lap által - jókora túlzással - "az utolsó abortuszdoktorként" jellemzett Dr. Warren Hern, aki a törvények keretein belül ugyancsak vállal késői abortuszokat.

Az idén 71 éves orvos szerint az erőszakos cselekedetek 35 év gyűlöletbeszédének az eredményei, amelynek során elnökök, televíziós személyiségek hittérítők, konzervatív beállítottságú közéleti személyiségek adtak lovat a szélsőségesek alá.

Indulatai saját szempontjából érthetőek: már az 1970-es években is fenyegető levelekkel bombázták, az első nonprofit abortuszklinika megnyitása után. "Puskával az ágyam mellett kezdtem aludni. Számítottam rá, hogy egyszer rám lőnek." Ez meg is történt, előbb valaki téglát dobott be az ablakán, majd 1988-ban öt golyót lőttek be rajta, Hernt azonban nem találták el. Jelenleg mindenhová legalább két szövetségi marsall kíséri, többnyire páncélozott autóban utazik, oda kell figyelnie, melyik szobában, milyen közel áll az ablakhoz, és egymagában ki sem nagyon mehet az utcára.