Putyinnak nincs baja az ellene tüntetőkkel

Vágólapra másolva!
Nyilvánvalónak és helyesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, hogy az orosz állampolgárok kifogást emelnek a vezetéssel szemben. Putyin szervezett munkára buzdította pártjának tagjait, és felszólította őket, hogy építsenek ki közvetlen feladatot a választókkal. A kormányfő valószínűleg a múlt hétvégén lezajlott kalinyingrádi tömegtüntetésre reagált így.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerint "nyilvánvaló és helyes, hogy az állampolgárok kifogást emelnek a vezetés tevékenységének bizonyos részei ellen", és a hatalom szerveinek operatívan kell reagálni a kifogásokra. Putyin erről pénteken a Moszkva melletti Novo-Ogarjovóban lévő rezidenciáján beszélt, ahol fogadta az Egységes Oroszország Párt vezetését. A parlament alsóházában, az állami dumában több mint kétharmados többséggel bíró párt elnöke - de nem tagja - a miniszterelnök Putyin.

Putyin kijelentette: csak akkor lehet sikerre számítani, ha a vezetés munkájában figyelembe veszi ezeket a jelzéseket. Hozzátette azonban, hogy pártjának a kampányban meg kell majd magyaráznia a választóknak, mit tesznek a vezetők az ország problémáinak a megoldására.

Az állampolgárokkal fenntartott közvetlen kapcsolat híján minden politikai munka zsákutcába vezet - mondta. Figyelmeztetett azonban: "a jól és helyesen szervezett hatalom mindig meg tud oldani bármilyen problémát, de az ilyen hatalom hiánya, az anarchia, bármilyen jól mutat is, csak a megoldatlan gondok fokozódásához vezet".

Megfigyelők szerint Putyin az állampolgári bírálatokkal a Kalinyingrádban múlt hétvégén lezajlott, szokatlanul nagy tömeget - 6-10 ezer embert - megmozgató tüntetésre utalt, amelyen a helyi kormány, az Egységes Oroszország Párt helyi parlamenti frakciója, a szövetségi kormány és Putyin távozását is követelték. Vjacseszlav Vologyin, a párt általános tanácsának elnökségi titkára azonban a találkozó után azt mondta, hogy a kalinyingrádi helyzetet nem érintették a megbeszélésen.